Külföld

UNICEF-központ nyílik meg Budapesten

Az ENSZ úgy döntött, hogy hazánkban jön létre a világszervezet gyermekalapja, az UNICEF szolgáltató központja – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.

Mikola István kiemelte, a fél évvel ezelőtt kiírt pályázatra húsz jelentkező volt, aztán három város maradt, végül Budapest Prága és Kuala Lumpur előtt nyerte el a lehetőséget. A szervezet központja a Wesselényi utcában lesz, várhatóan háromszázötvenen dolgoznak majd ott, a foglalkoztatottak 85 százaléka magyar lesz. Mikola István hangsúlyozta: Magyarország büszke arra, hogy ennek a fontos szervezetnek a központját itt helyezik el, hiszen az UNICEF a gyermekekért és a családokért áll ki, és a magyar kormány is elkötelezett a gyermekek és családok védelme mellett.

Mikola István szerint elsősorban Magyarország jó elhelyezkedése és a fővárosban kínált központi helyszín győzhette meg a világszervezetet, hogy Budapest mellett döntsenek. A sajtótájékoztató után kiadott közleményben azt írták, a viszonylag alacsony költségek, a magasan képzett munkaerő és a jó infrastruktúra is Budapest mellett szólt. Az ENSZ két másik szervezete – a Menekültügyi Főbiztosság és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet – már működtet hasonló szolgáltató központot a magyar fővárosban.