Külföld

Trumpot elhagyta korábbi kampányfőnöke

A republikánus jelölt az utóbbi időszakban elmaradt Clinton mögött

Lemondott tisztségéről az amerikai republikánus elnökjelölt, Donald Trump kampányának korábbi vezetője, Paul Manafort. 

A kampányszakember szerdáig vezette Trump elnökválasztási kampányát, akkor azonban a republikánus elnökjelölt átalakította kampánycsapatát, és két új vezetőt hozott a stábba. Manafort formálisan a csapatban maradt, de már csak protokolláris szerepe volt. Ezt követően nyújtotta be lemondását pénteken reggel. Leköszönését azonban nem ő jelentette be, hanem Donald Trump, aki közleményt hozott nyilvánosságra. 

Rövid közleményében Trump azt írta: "Ma reggel Paul Manafort felajánlotta s én elfogadtam a lemondását. (...) Nagyra tartom nagyszerű munkáját, mellyel segített eljutnunk oda, ahol ma tartunk, s különösen nagyra tartom a konvención és a delegátusokkal végzett munkáját. Paul igazi szakember, a legnagyobb sikereket kívánom neki." 

Manafort is okolják Trump népszerűségének csökkenése miatt

A június óta Trump mellett dolgozó szakember az első kiszivárogtatott sajtóhírek szerint nem haraggal köszönt el. A kampánycsapattól származó hírek szerint lemondása várható volt. Szerdán ugyanis Donald Trump Steve Bannon, a jobboldali Breitbart News hírportál vezetője személyében új kampányfőnököt, Kellyanne Conway republikánus stratéga, Mike Pence alelnökjelölt korábbi munkatársa személyében pedig új kampánymenedzsert szerződtetett, s bár Manafort részt vett a munkában, döntéseket szerda óta már nem hozott. 

A lemondásra azon erőfeszítések közepette került sor, amelyekkel a kampánycsapat ki akarja küszöbölni a kampány során az elmúlt hetekben mutatkozó ellentmondásokat. Elemzők szerint Donald Trump részben a kampány "bukdácsolásai" miatt maradt le a közvélemény-kutatásokban demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton mögött. Republikánus stratégák egyre gyakrabban fejezték ki aggodalmaikat, hogy a rossz eredményekért nemcsak Trump saját tévedései okolhatók, hanem az is, hogy Paul Manafortnak nem sikerült hatékony kampánystruktúrát kiépítenie a novemberi választások szempontjából kulcsfontosságú szövetségi államokban. Ezzel egyidejűleg Manafort támadások célpontja is lett korábbi tevékenységei - elsősorban Viktor Janukovics volt ukrán elnökhöz fűződő viszonya és lobbitevékenysége - miatt. 

Paul Manafort formálisan márciusban csatlakozott Donald Trump kampányához, és azonnal összeütközésbe került Corey Lewandowskival, az akkori kampányfőnökkel. Júnusban Lewandowski távozott, és ő lett a kampányfőnök. 

Donald Trump egyébként, miután közleményben nyilvánosságra hozta Manafort lemondását, az árvizek sújtotta Louisianába utazott Mike Pence alelnökjelölttel együtt.