Külföld
Trump nem találkozik Kim Dzsong Unnal
Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára - közölte az amerikai elnök
Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön.
Miután leszögezte, hogy "türelmetlenül várta" a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására. Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is. "Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk" - írta.
A levélben Trump így fogalmazott: "úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít". Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet "csodaszép gesztusnak" nevezett.
"Ha megváltoztatja véleményét e nagyon fontos találkozóra vonatkozóan, kérem, ne habozzék hívni vagy írni. A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a felvirágzásra és a jólétre. Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben" - zárta levelét az amerikai elnök.
A csúcstalálkozó sorsa az elmúlt napokban vált kétségessé. Trump kedden még úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy elhalasztják.
Ez lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna. Korábban Washington számos feltételt támasztott a találkozó létrejötte elé. Ezek egyike, hogy Észak-Korea hagyjon fel atomprogramjával. Az észak-koreai rezsim ennek jegyében mai napon nemzetközi újságírók jelenlétében leszerelte a punggje-ri nukleáris létesítményét, melyben az elmúlt tizenkét évben összesen hat atomrobbantást végzett. Szakértők szerint a phenjani vezetés azonban továbbra is atomhatalomként tekint magára és csak a fegyverek használatáról lenne kész lemondani.
Trump: Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára
Csütörtökön a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Trump közölte, Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára.
Az amerikai elnök megismételte, hogy a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. Észak-Koreára és az egész világra nézve kedvezőtlen fordulatnak nevezte a csúcstalálkozó elmaradását, majd hozzátette: miután egyeztetett James Mattis védelmi miniszterrel és az Egyesült Államok szövetségeseivel, az amerikai haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el. "Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel" - fogalmazott.
Trump azt is elmondta, reméli, hogy Kim Dzsong Un azt teszi majd, ami a legjobb az észak-koreai népnek. Hangsúlyozta: az észak- és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lesz lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség. Az amerikai elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy valamikor később mégis sor kerülhet csúcstalálkozóra.
Trump rövid beszéde után a Pentagon közölte: James Mattis védelmi miniszter "óvatosan optimista" az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokat illetően, és továbbra is támogatja a diplomaták erőfeszítéseit. A Pentagon szóvivője arról tájékoztatott, hogy Mattis megbeszélést folytatott Trump elnökkel, és egyetértettek abban, hogy folytatni kell a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára. A további lépések Észak-Koreától függenek, miközben az amerikai hadsereg változatlanul gondoskodik arról, hogy erős legyen szövetsége a partnereivel - tette hozzá a szóvivő.
A Pentagon sajtótájékoztatóján Kenneth McKenzie altábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója leszögezte: a csúcstalálkozó lemondása után sem változik a tárca eddigi álláspontja, az amerikai hadsereg készültségének szintjét nem emelték meg. Közben a szenátus külügyi bizottságában folytatódó meghallgatásán Mike Pompeo külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Kim Dzsong Un "nem gyönge vezető".
A kongresszusi politikusok is élénken reagáltak a csúcstalálkozó lemondására. Paul Ryan republikánus házelnök leszögezte: "az észak-koreai rezsim hosszú idő óta okot szolgáltat arra, hogy megkérdőjelezzük a stabilitás melletti elkötelezettségét. Nekünk szövetségeseinkkel együtt továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy békés megoldást találjunk, de ehhez nagyobb komolyságra van szükség a Kim-rezsim részéről".
Nancy Pelosi demokrata párti frakcióvezető egyértelműen Kim Dzsong Un győzelmének minősítette a történteket, s azt állította, hogy a lehetséges tárgyalásokkal Donald Trump "legitimálta azt a Kim Dzsong Unt, aki meggyilkolta családtagjait és rendőrállamot működtet".
Pompeo: Az elmúlt napokban többször is megpróbáltunk kapcsolatba lépni Phenjannal
Washington az elmúlt napokban megpróbált többször is kapcsolatba lépni Phenjannal - mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán csütörtökön. Az amerikai diplomácia vezetőjét - aki szerdán a képviselőház külügyi bizottsága előtt számolt be - a szenátusi meghallgatása kezdetén rögtön az amerika-észak-koreai csúcstalálkozó röviddel ezelőtti lemondásáról kérdezték a törvényhozók.
Mike Pompeo elmondta: az elmúlt napok kapcsolatfelvételi kísérletei, amelyek a szingapúri csúcstalálkozó előkészítését szolgálták volna, sikertelenek voltak, Phenjanból ugyanis egyetlen egyszer sem érkezett válasz. A miniszter sajnálkozását fejezte ki az elmúlt napokban közzétett észak-koreai nyilatkozatok miatt.
A tárcavezető valószínűleg az észak-koreai külügyi tárca egyik miniszterhelyettese, Cso Szon Hui egyik nyilatkozatára utalt, amelyben a phenjani politikus azt hangoztatta, hogy "teljes egészében az Egyesült Államok döntésétől és viselkedésétől függ, hogy találkozunk-e, akár egy konferenciateremben, akár egy nukleáris összeütközés során". A nyilatkozatot a KCNA észak-koreai állami hírügynökség tette közzé. Az észak-koreai politikusnő Mike Pence amerikai alelnököt "politikai fajankónak" minősítette, utalva Pence hétfői, a Fox televízióban elhangzott interjújára, amelyet "zabolátlannak" és "arcátlannak" nevezett.
Mike Pence a kifogásolt interjúban arról beszélt, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval szóba került az úgynevezett "Líbia-modell" is, vagyis ha Kim Dzsong Un nem köt megállapodást az Egyesült Államokkal, akkor a helyzet úgy végződhet, mint Líbiában. A riporternő kérdésére, hogy ez vajon értékelhető-e fenyegetésként, az amerikai alelnök megerősítette, hogy igen. "Ez több, mint tény" - fogalmazott Pence.
Amerikai elemzők az észak-koreai rendszerváltoztatásra irányuló nyílt fenyegetésként értékelték Pence kijelentéseit, és emlékeztettek rá: Észak-Korea hosszú időn keresztül Líbiát hozta fel indoklásként arra, hogy miért is van szüksége atomfegyverekre. Kevesebb, mint egy évtizeddel azt követően ugyanis, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető feladta nukleáris ambícióit, a NATO-támogatta erők segítségével kiütötték a hatalomból és meggyilkolták.
A CNN hírtelevízió információi szerint Cso a phenjani külügyminisztériumban az amerikai-észak-koreai kapcsolatokért felelős, és az észak-koreai diplomácia emelkedő csillagaként tartják számon. Az idén év elején nevezték ki miniszterhelyettessé.
Phenjan már korábban is kilátásba helyezte a találkozó elhalasztását
Észak-Korea már korábban kilátásba helyezte a találkozó elhalasztását, legalábbis ez derül ki a kommunista ország külügyminiszter-helyettesének csütörtöki nyilatkozatából, amelyet a Yonhap dél-koreai és a KCNA észak-koreai hírügynökség is idézett még azelőtt, hogy az amerikai elnök bejelentette volna döntését.
"Abban az esetben, ha az Egyesült Államok visszaél a jóindulatunkkal, és törvénytelen, gyalázatos tettekhez folyamodik, javasolni fogom a legfelső vezetésünknek, hogy vegye fontolóra, megtartsák-e a KNDK (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) és az Egyesült Államok csúcstalálkozóját" - mondta Cso Szon Hui.
A figyelmeztetés azután hangzott el, hogy kedden Washingtonban találkozott egymással Trump és Mun Dzse In dél-koreai elnök. A megbeszélés után médiaberkekben felmerült, hogy az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóra esetleg egy későbbi időpontban kerül sor.
Phenjan azért is bírálta az Egyesült Államokat, amiért "erőlteti" az egyoldalú nukleáris leszerelést Észak-Korea részéről, és fokozatos, összehangolt megközelítést szorgalmaz.
Cso Szon Hui azt is szóvá tette, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn egy interjúban kijelentette: Észak-Korea "Líbia sorsára juthat", és hogy a katonai megoldás lehetőségét Washingtonban sohasem tették félre.