Külföld

Trump és Carson magasan vezet a republikánusok között

Jim Webb visszalépett a demokrata elnökjelöltségért való küzdelemtől

Donald Trump ingatlanmilliárdos és Ben Carson volt idegsebész egyaránt 20 százalék fölötti támogatottsággal, a vetélytársaiktól messze elszakadva vezetik a republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját - derült ki a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet kedden ismertetett közös felméréséből.

Trump 27, a 8 százalékpontnyit erősödött Carson pedig 22 százalékon áll, vagyis a párttársaik mintegy fele erre a két politikusra voksolna. Mi több, a republikánus tábor csaknem kétharmada a milliárdosra vagy az idegsebészre szavazna az első vagy a második helyen a párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott előválasztási küzdelemben.

Carly Fiorina üzletasszony egy látványos, de rövid emelkedést követően, a múlt havi 15 százalékos támogatottságából 11 pontot vesztett, ami holtversenyben csak a hetedik helyre elegendő a riválisok mezőnyében.

A harmadik helyen Jeb Bush volt floridai kormányzó Marco Rubio floridai szenátorral osztozik, 8 százaléknyi támogatóval. Őket Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó és Rand Paul kentucky-i szenátor követi 5 százalékkal, majd Fiorina, Chris Christie New Jersey-i kormányzó és Ted Cruz texasi szenátor következik 4 százalékkal. John Kasich ohiói kormányzó 3, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor 2, Lindsey Graham pedig 1 százalékon áll.

A politikusok következő televíziós vitáját október 28-án rendezik. A CNBC által fő műsoridőben közvetített politikai összecsapáson 10 politikus vehet majd részt.

A USA Today napilap 30 politikai szakértő véleménye alapján az aspiránsok között felállított, kedden közölt erősorrendje a következő: 1. Trump, 2. Carson, 3. Rubio, 4. Cruz, 5. Bush, 6. Fiorina, 7. Kasich, 8. Christie, 9. Paul, 10 Huckabee, 11. Bobby Jindal louisianai kormányzó, 12. Santorum, 13. Graham, 14. George Pataki volt New York-i kormányzó, 15. Jim Gilmore volt virginiai kormányzó.

Jim Webb visszalépett a demokrata elnökjelöltségért való küzdelemtől

Visszalépett az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől kedden Jim Webb volt virginiai szenátor.

Webb, aki a demokraták között legfeljebb 2 százalékos támogatottságra számíthatott, azzal indokolta döntését, hogy a párt vezetése nem értett egyet az általa hangoztatott politikai nézetekkel, és ő sem értett egyet a párt irányítóival. A politikus ugyanakkor nem zárta ki, hogy egy harmadik párt jelöltjeként vagy függetlenként folytassa a küzdelmet a Fehér Házért.

A demokrata tábort azonban jelenleg nem az esélytelennek tekintett aspiráns visszalépése tartja izgalomban, hanem az, a média által folyamatosan ébren tartott lehetőség, hogy rövid időn belül Joe Biden is beszállhat az előválasztási harcba.

Reuters hírügynökség és az Ipsos intézet hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint egyébként - nem utolsósorban a múlt keddi televíziós vitában bemutatott remek teljesítményének köszönhetően - tíz nap alatt 10 százalékpontot erősödött a demokrata elnökjelölt-aspiránsok mezőnyét vezető Hillary Clinton támogatottsága. 

A felmérés szerint a demokrata szavazók 51 százaléka voksolna a volt first ladyre, 27 százaléka pedig Bernie Sandersre, a magát "demokratikus szocialistaként" jellemző vermonti szenátorra. Amíg Sanders tábora változatlan maradt, a vetélkedéstől mindeddig távol maradó Biden támogatottsága az október 9-én közölt eredményhez képest 6 százalékpontot gyengült, és 13 százalékra esett vissza.