Külföld

Trump: Küldöm a külügyminisztert a szaudi királyhoz

Belső nyomozást rendelt el a szaúdi király a meggyilkolt újságíró ügyében

Az amerikai elnök hétfőn reggel Twitter-bejegyzésben közölte: Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi király határozottan cáfolta, hogy tudomása volna arról, "bármi történt volna" a rendszerbíráló szaúdi újságíróval. Trump egyúttal bejelentette azt is, hogy Mike Pompeo külügyminiszter Rijádban az uralkodóval egyeztet majd. 

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsit a török hatóságok szerint a szaudi külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, s azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Menyasszonya viszont az épületnél várta, és azt mondja, Dzsamál Hasogdzsi nem hagyta el a főkonzulátust.A szaúdi uralkodóra utalva Trump tudatta: "azt mondta, hogy szorosan együttműködnek Törökországgal annak érdekében, hogy választ találjanak. Azonnal küldöm a külügyminiszterünket, hogy találkozzék a királlyal".

Az elnök később újságíróknak azt mondta: "talán gazfickó gyilkosok lehettek, ki tudja?". Feltételezését azonban nem magyarázta meg. Az újságíróknak azt is megerősítette, hogy Andrew Brunson, Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáért Washington nem fizetett váltságdíjat és nem helyezte kilátásba Ankarának a korábban hozott szankciók eltörlését. 
Dzsamál Hasogdzsi, aki az Egyesült Államokban él és a The Washington Post című lap munkatársa, október 2-án tűnt el az isztambuli szaúdi konzulátuson, ahová azért ment, hogy dokumentumokat kérjen a közelgő esküvőjéhez. AZ újságíró bement az épületbe és soha nem jött ki onnan.
Donald Trump a CBS televízió 60 perc című magazinműsorának adott, és vasárnap este sugárzott interjújában arra figyelmeztetett: amennyiben bebizonyosodik, hogy az eltűnés és Hasogdzsi feltételezett meggyilkolása hátterében Szaúd-Arábia áll, akkor Rijád "nagyon komoly büntetésre" számíthat. Az elnök azonban elutasította, hogy Washington felmondja a Rijáddal kötött fegyverszállítási megállapodást, arra hivatkozva, hogy ez amerikaiak százezreinek munkahelyét veszélyeztetné. "Jelenleg cáfolják, és hevesen cáfolják" - fogalmazott Szaúd-Arábiáról vasárnap este Trump. Hozzátette: "lehet, hogy ők voltak? Igen".
Washingtonban republikánus és demokrata párti szenátorok a múlt héten közösen sürgették Donald Trumpot az ügy kivizsgáltatására és szükség esetén - az úgynevezett Magnyitszkij-törvény értelmében - szankciók javaslatára.

Közben amerikai lapok tudósítói és gazdasági vezetők egymás után mondják le részvételüket az október végén Rijádban tartandó beruházási konferencián. Vasárnap Jamie Dimon, a JP Morgan Chase bankház vezérigazgatója és Bill Ford, a Ford Motor elnöke mondta le közel-keleti útját.

A király belső vizsgálatot kért

Belső vizsgálat lefolytatására kérte fel Szalmán bin Abdel-Azíz szaúd-arábiai király az államügyészt Dzsamál Hasogdzsí ügyében - közölte egy szaúd-arábiai hivatalos forrás a Reuters hírügynökséggel hétfőn.

A király a vizsgálatot az isztambuli török-szaúdi közös nyomozócsoport által összegyűjtött információk alapján rendelte el - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás. Hozzátette: a nyomozás időtartama egyelőre nem ismert, de az államügyészt megkérték, hogy gyorsan végezze el a munkát.

A hatóságok várhatóan hétfő délután átvizsgálják Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette az NTV török hírtelevízió török külügyi forrásokra hivatkozva.

Az NTV további részletekkel nem szolgált.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg már október 5-én felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át a főkonzulátust. A török külügyminisztérium egy héttel ezelőtt, október 8-án pedig már egyszer bejelentette, hogy átvizsgálják az épületet, miután a szaúdi hatóságok ténylegesen jóvá is hagyták a házkutatásra vonatkozó török kérést.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő múlt csütörtökön jelentette be, hogy Törökország elfogadta Szaúd-Arábia javaslatát egy közös nyomozócsoport létrehozására az eset kivizsgálásával kapcsolatban.