Külföld
Trump: Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának
Az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe - A döntést eddig egyedül Izrael üdvözölte, a többi reagálás elutasító volt
Az amerikai elnök előző nap már tájékoztatta a nagykövetség átköltöztetésének tervéről Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, aki figyelmeztette Trumpot, hogy a lépésnek veszélyes következményei lesznek.
Számos arab és európai ország már előzetesen tiltakozását, illetve aggodalmát fejezte ki az amerikai döntés miatt.
Jordánia pedig soros elnökként az Arab Liga, továbbá az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.
"Az Egyesült Államok elkötelezett a közel-keleti béke megteremtése mellett"
Trump közölte, hogy "természetesen lesznek nézeteltérések és ellentétek", miután bejelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költöztetik át az amerikai nagykövetséget. "Biztosak vagyunk azonban abban, hogy végül - ahogyan orvosoljuk ezeket az ellentéteket - elérkezünk a nagyobb megértéshez és együttműködéshez" - hangoztatta Trump. Leszögezte, hogy Jeruzsálemnek mindhárom nagy vallás - a zsidóság, a kereszténység és az iszlám - szent helyévé kell maradnia.
Netanjahu: Trump bejelentése történelmi jelentőségű
Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, ezt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
"Trump bejelentése segíti a békét, és mindenkit a valóság talajához köt"- vélekedett az izraeli miniszterelnök az amerikai elnök beszéde után. "Nincs olyan béke, amely ne tartalmazná Jeruzsálemet Izrael állam fővárosként"- tette hozzá Trumpot köszöntő szavaihoz.
Reuven Rivlin államelnök Izrael hetvenedik születésnapjára adott csodálatos ajándéknak nevezte az amerikai elnöki bejelentést, és köszönetet mondottTrumpnak. "A jubileum, a város újraegyesítésének ötvenedik évfordulója után eljött az ideje, hogy nyugalom legyen Jeruzsálemben, és hogy a remény virágzását lássák Izrael fővárosában, azon a helyen, ahová a világ minden tájáról jönnek a zarándokok" - tette hozzá.
"Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése és a nagykövetségek áttelepítése a városba a zsidó nép jogának elismerését jelenti ehhez a földhözés egyben és mérföldkő a békéhez vezető úton" - fogalmazott Rivlin. Rivlin.
Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat IS dicséretesnek nevezte Donald Trump amerikai elnök lépését. "Ez a történelmi nyilatkozat egyértelmű üzenetet küld az egész világnak, hogy az Egyesült Államok a zsidó nép és Izrael mellett áll" - mondta Barkat.
"Nem félünk a fenyegetéstől" - nyilatkozta Gilád Erdan belbiztonsági miniszter. "A biztonsági erok és az izraeli rendorség felkészült minden lehetséges eseményre"- tette hozzá.
"Jeruzsálem évezredek óta a zsidó nép szimbóluma" - mondta Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt elnöke. "Örülök, hogy Izrael fennállása hetvenedik évfordulóján fontos barátunk, az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet fővárosunknak, és felkészül a nagykövetség átadására" - hangsúlyozta.
Elítélte Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentett döntését. A palesztin elnök kijelentette: Trump döntése egyenlő azzal, hogy az Egyesült Államok lemond a közel-keleti békefolyamatban játszott közvetítői szerepéről. Abbász kijelentette azt is, hogy Jeruzsálem "a palesztin állam örök fővárosa".
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) szerint Donald Trump döntése lerombolta az izraeli-palesztin válság kétállami, Izrael mellett egy független palesztin állam létezését előirányzó megoldását - jelentette ki Száeb Erakat, a PFSZ főtitkára. Donald Trump döntésével egyúttal az Egyesült Államok is elvesztette a hitelét, hogy szerepet játszhasson bármilyen békefolyamatban - tette hozzá újságírók előtt Erakat.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője, Ismail Haníje közleményében elítélte Trump döntését, és azzal vádolta meg, hogy semmibe vette a palesztinok érzelmeit. Hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök döntése, hogy Jeruzsálemet ismeri el a megszállók fővárosának, "semmit sem változtat a történelmen és a földrajzon".
"A palesztin nép tudja, hogyan adjon megfelelő választ érzelmeik és szent helyeik lealacsonyítására" - tette hozzá. Ismail Raduan, a Hamasz egyik magas rangú vezetője szerint Trump az amerikai érdekekért "megnyitotta a pokol kapuját". Raduan felszólította az arab és moszlim országokat, hogy "szakítsák meg a gazdasági és politikai kapcsolatokat" az amerikai nagykövetségekkel, és utasítsák ki az amerikai nagyköveteket. Egy másik Hamász-vezető, Száleh el-Bardávil szerint Trump döntése "nagyszabású népfelkeléshez vezet, az ellenállás felperzseli majd a földet, és levágja mindenkinek a kezét, aki Jeruzsálemhez és a szent helyeihez akar nyúlni".
Az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szervezet egyik vezetője, Háled el-Bats közölte: a lépés az Egyesült Államok Izrael elleni elfogultságáról tanúskodik, és "a békefolyamat csődjét jelenti".
Mohammed Dahlán veterán palesztin politikus röviddel a Trump-beszéd előtt kijelentette, hogy a palesztinoknak be kell szüntetniük az Izraellel való biztonsági együttműködést.
"Vonuljanak ki az Izraellel való képtelen és véget nem érő tárgyalásokról, miután megszegték a Jeruzsálem státusa sérthetetlenségének az elvét" - tette hozzá Dahlán, a Mahmúd Abbász vezette Fatah párt központi bizottságának tagja, aki szerint véget kell vetni minden egyeztetésnek, különösképp a biztonsági együttműködésnek Izraellel és az Egyesült Államokkal.
Csakis az Izrael és palesztinok közötti közvetlen tárgyalásokon lehet meghatározni Jeruzsálem státuszát - jelentette ki szerdán António Guterres ENSZ-főtitkár.
"Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy támogassam az izraeli és palesztin vezetőket annak érdekében, hogy visszatérjenek az érdemi tárgyalásokhoz" - mondta Guterres.
Az amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő bejelentését követően az ENSZ-főtitkár kijelentette: "nincsen alternatíva a kétállami megoldásra, nincsen B-terv".
Törökország aggodalommal fogadja és elítéli Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentését - írta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán a Twitteren. Cavusoglu bejegyzésében Trump lépését felelőtlennek minősítette. Recep Tayyip Erdogan török elnök még kedden kijelentette, hogy Törökország Trump döntésének következményeként megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.
Irán határozottan elítéli az Egyesült Államok döntését
Irán "határozottan elítéli" az Egyesült Államok döntését, hogy nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át - közölte szerdán a teheráni külügyminisztérium.
Washington lépése nemzetközi határozatokat sért - emelte ki a közlemény.
Haszan Róháni iráni elnök illegálisnak nevezte az amerikai nagykövetség áthelyezését, amely szerinte a Közel-Kelet további destabilizálásával jár.
Ali Homeni ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a nap folyamán azt mondta, az Egyesült Államok megpróbálja megingatni a térségbeli helyzetet és háborút akar kirobbantani Izrael biztonságának védelmében.
A katari külügyminisztérium közleményében a feszültség veszélyes kiterjesztésének és halálos ítéletnek nevezte Donald Trump amerikai elnök döntését mindazok számára, akik békére törekszenek.
Varsó Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának
Lengyelország "még mindig" Tel-Avivot tekinti Izraeli fővárosának - közölte szerdán Brüsszelben Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.
"Csak azt mondhatom, hogy még az Egyesült Államokban is viták voltak erről, és feltehetően folytatódnak az utolsó pillanatig, amíg Donald Trump el nem mondja beszédét" - mondta a külügyminiszter. Közölte, hogy Lengyelország még mindig Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának, s ott van az ország nagykövetsége. "Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy Izrael legfontosabb intézményei Jeruzsálemben vannak" - tette hozzá Waszczykowski, aki szerint Varsó a közel-keleti békefolyamat sikerében érdekelt, amelyet kétoldalú izraeli-palesztin tárgyalásokkal lehet elérni.
Jordánia is elutasítja a Donald Trump döntését
Jordánia kormánya is elutasította Donald Trump amerikai döntését - közölte szerdán Mohamed Múmeni jordániai kormányszóvivő.
"Az Egyesült Államok elnökének döntése arról, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi az amerikai nagykövetséget a városba, sérti a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Chartáját" - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy Trump döntése jogilag érvénytelen és csak megszilárdítja Kelet-Jeruzsálem izraeli megszállását.
London nem ért egyet az amerikai döntéssel
Theresa May brit miniszterelnök közlése szerint London nem ért egyet Donald Trump amerikai elnöknek azzal a döntésével, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe a város végső státuszáról szóló megállapodás előtt.
May nyilatkozatát a Downing Street tette közzé szerda este. A brit kormányfő közölte: London véleménye szerint a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak. A brit miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya nem tervezi Nagy-Britannia izraeli nagykövetségének áthelyezést Tel-Avivból.
"Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia" - áll Theresa May szerda esti nyilatkozatában.