Külföld
Tovább nőhetnek Magyarország menekültterhei
Az elemző műhely már két héttel ezelőtti jelentésében is cáfolta az Európai Bizottság azon állítását, miszerint hazánknak mindösszesen 307 nemzetközi védelemre szorulót kellene befogadni. Kifejtették, az akkor nyilvánosságra hozott áthelyezési, illetve áttelepítési mechanizmus és a 2014-es adatok alapján a kötelezően befogadandó kérelmezők száma a jelenlegi többszörösére nőhet.
A bizottság részletesebb, szerdán ismertetett javaslata szerint az áthelyezési mechanizmus alapján csak Olaszországból és Görögországból összesen 827 nemzetközi védelemre szoruló kérelmezőt kellene átvennie hazánknak. Ehhez adódna még hozzá az a hivatalosan 307 - valójában jóval több - személy, akiket a bizottság az áttelepítési mechanizmus alapján „osztana ki” Magyarországra - írták.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön Brüsszelben - uniós politikusokkal való találkozói után - azt kérte a magyar lakosságtól, hogy győzze le a félelmeit a menekültekkel szemben. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ugyanis „Magyarország évről évre hatalmas összegű uniós támogatásban részesül, és most mintegy 700-800 ember befogadását kérik tőle”. „Tudatában vagyok annak, hogy a magyar emberek jelentős része aggodalommal tekint a menekültügyre”, ugyanakkor hazánknak emberiességből, keresztényi lelkiismerettől vezérelve, teljesítenie kell ezt az uniós kötelességét – fogalmazott az ellenzéki politikus.