Külföld

Törökország finanszírozza a Szarajevó-Belgrád autópálya kiépítését

Erdogan Szarajevóba látogatott

Törökország mintegy hárommilliárd eurót biztosít a Szarajevót és Belgrádot összekötő autópálya kiépítésére, az erre vonatkozó pályázatot a nyáron írják ki - jelentette ki Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja vasárnap Szarajevóban, miután tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Bosznia-Hercegovina és Törökország közlekedési minisztere szándéknyilatkozatot írt alá a körülbelül 250 kilométer hosszú autópálya kiépítéséről, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, pontosan merre is halad majd az út, a Boszniában élő szerbek ugyanis nem értenek egyet a bosnyákokkal a tervezett vonalról. Recep Tayyip Erdogan rámutatott, hogy az autópályát a török Exim Banktól felvett hitelből finanszíroznák. 

Elmondta, Törökország és Bosznia között számos együttműködési megállapodás született már, de az autópálya kiépítése minden korábbinál nagyobb projekt lesz . 

A közös sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom tavaly majdnem elérte a 800 millió dollárt, a jövőben pedig további növekedésre számítanak, valamint arra, hogy az év végéig a kereskedelmi áruforgalom elérheti az egymilliárd eurót is.

A török államfő azért érkezett vasárnap a bosnyák fővárosba, hogy a június 24-re kiírt törökországi elnöki és parlamenti választás előtt kampánygyűlést tartson az Európában élő török állampolgárok számára.

Szavazásra buzdította a diaszpórában élő törököket Erdogan
Szavazásra buzdította a június 24-i elnöki és parlamenti választásokon a külföldön élő török állampolgárokat Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Szarajevóban.

Az államfő hivatalosan az Európai Török Demokraták Uniójának (UETD) hatodik közgyűlésén vett részt, de voltaképpen azért érkezett a boszniai fővárosba, hogy a választások előtt kampánygyűlést tartson a diaszpórában élő török állampolgárok számára. Kiemelte: arra számít, hogy a választásra jogosultak egy hónap múlva támogatni fogják őt és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártját (AKP).

Arra bíztatta a külföldön élő törököket, hogy tartsák meg vallásukat és nyelvüket. "Tanítsátok meg a gyerekeiteket a török nyelvre, ugyanakkor törekedjetek arra is, hogy abban az országban, amelyben éltek, a legjobb oktatásban részesüljenek" - magyarázta a török államfő. Hozzáfűzte, hogy a törökök vegyék fel az adott ország állampolgárságát, hogy ne szenvedjetek semmiben hátrányt, az anyaország pedig így is minden támogatást megad nekik. Segíti például a török nyelv oktatását a diaszpórában élők számára, valamint Ankara - annak érdekében, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat az Európában élők és az anyaország között - a diaszpóra kérdéseivel foglalkozó intézményt hozott létre, és a voksolást segítendő, szavazóhelyiségeket létesített a határokon és a diplomáciai kirendeltségeken. "Mindig mellettünk álltatok, és remélem, hogy ezúttal is mellettünk fogtok állni" - buzdította voksolásra a szarajevói olimpiai csarnokban összegyűlt támogatókat Recep Tayyip Erdogan. 

"Itt az ideje az összefogásnak" - hangoztatta, majd megkérdezte a jelenlevőket, hajlandóak-e egységesek, erősek, testvériesek lenni egymással, és arra törekednek-e majd, hogy elérjék azt, amit Európában megérdemelnek. A mintegy húszezer támogató mennydörgő igennel válaszolt az elnök kérdéseire. 

Az oszmán birodalom korát idézte meg a török elnök

Recep Tayyip Erdogan rámutatott, hogy Európa nem új térség a törökök számára. "Elődeink ezer évig éltek itt. Az Oszmán Birodalomnak európai karaktere volt. A birodalom szétesése után visszavonultunk Törökországba, de mindig jó viszonyt ápoltunk Európával. Európa embereket vesztett, és nem volt munkaereje, a mi állampolgáraink akkor felkerekedtek, és betöltötték a megüresedett helyeket" - részletezte az államfő.

Izetbegovic: Isten százévente küld a világba egy olyan embert, akit senki nem tud legyőzni, a törököknél Erdogan ez az ember

Bakir Izetbegovic a rendezvényen elmondta, hogy a törökök és a bosnyákok sok évet töltöttek együtt, ez alatt pedig "jól éltek és jól harcoltak egymás mellett". Az ötszáz éves balkáni török uralom a 19. században ért véget, a két nép történelme azonban hasonlóan alakult. Izetbegovic kiemelte: a bosnyákokat és a törököket is meg akarták fosztani hitüktől, vallásuktól, identitásuktól, de ez nem sikerült. 

Mint mondta: Isten százévente egyszer elküld a világba egy olyan embert, akit senki nem tud legyőzni, hiszen Isten segít neki. "A bosnyákoknak ilyen volt Alija Izetbegovic, a törököknek pedig most itt van Recep Tayyip Erdogan" - szögezte le, majd úgy folytatta: "ha Isten ilyen embert küld, akkor nem lehet őt nem támogatni, ezt a támogatást pedig az Európában élő törökök szavazatai jelentik". 

A vasárnapi volt Erdogan egyetlen, nem Törökországban tartott kampányrendezvénye, a választása pedig azt követően esett Szarajevóra, hogy Németország, Ausztria és Hollandia nem engedélyezett semmilyen török választási rendezvényt a területén. Európában mintegy hárommillió választásra jogosult török állampolgár él, csak Németországban 1,4 millióan vannak. 

A tiltásra reagálva a török elnök azt mondta: az európai országok, amelyek a demokrácia bölcsőjének tartják magukat - Bosznia-Hercegovinával ellentétben - elbuktak a demokrácia vizsgáján.

Törökországban ez lesz az első választás azt követően, hogy tavaly népszavazást tartottak az alkotmánymódosításról, amelynek értelmében a köztársasági elnök szélesebb jogkörökkel rendelkezik a jövőben. 

A látogatásra némi árnyékot vetett az, hogy egy nappal korábban a török hírszerző ügynökségek bejelentést kaptak, amely szerint Erdogan ellen a balkáni látogatása során merényletet terveznek. A boszniai hírszerzők közölték, nem tudnak ilyen fenyegetésről, a török elnök pedig kijelentette: az ilyen fenyegetések nem tudják eltéríteni terveitől. Mindazonáltal az államfői látogatást végül lerövidítették, így kimaradt a városnézés és a közös ima az iszlámhívőkkel.