Külföld

Törökország arra kérte az izraeli nagykövetet, hogy „egy időre térjen haza”

Ankara összehívta az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülésé

A török külügyminisztérium arra kérte kedden Izrael ankarai nagykövetét, Eitan Naehot, hogy "egy időre térjen haza", miután előző nap az izraeli amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen tüntető palesztinok közül az izraeli rendőrség mintegy 60-at megölt a Gázai övezetben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva. Válaszul Izrael - ugyancsak hasonló  módon -  kiutasította a jeruzsálemi török konzult.

A beszámoló szerint a török külügyi tárca bekérette az izraeli diplomatát, így tiltakozva országa viselkedése ellen, majd közölte Naehhal, hogy "az lesz a helyes, ha egy időre visszatér hazájába".

Az izraeli külügyi tárca ezt követően a török konzult bekérette a minisztériumba, ahol közölték vele, hogy "egy időre térjen vissza Törökországba konzultációkra".

Erdogan: Netanjahu egy "apartheid állam" miniszterelnöke
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egy "apartheid állam" miniszterelnöke, amely ENSZ-határozatokat megszegve több mint 60 éve megszállás alatt tartja egy védtelen nép földjét - írta Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Twitter-fiókján.
Bejegyzésében úgy fogalmazott: Netanjahu "kezéhez palesztinok vére tapad és nem tudja leplezni bűneit azzal, hogy Törökországot támadja." A Nagy-Britanniában tartózkodó Erdogan az izraeli miniszterelnökhöz intézve szavait hozzátette: "Akarsz leckét emberiességből? Olvasd el a tízparancsolatot."
Benjámin Netanjahu néhány órával korábban maga is élesen bírálta Erdogant, amiért a török államfő népirtásnak nevezte a Gázai övezetnél előző nap lezajlott, mintegy hatvan palesztin halálát okozó erőszakos cselekményeket.
"Erdogan a Hamász egyik nagy támogatója, ezért kétségkívül sokat tud a terrorról és a tömegmészárlásról. Jobban tenné, ha nem oktatna ki minket az erkölcsről" - jelentette ki Netanjahu.

Binali Yildirim török miniszterelnök néhány órával korábban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén arról beszélt, hogy a muzulmán országoknak feltétlenül felül kell vizsgálniuk kapcsolataikat Izraellel.

Jiszráel Kac, az izraeli hírszerző szolgálatok minisztere képmutatásnak nevezte a török külügyi tárca kérését. "A legnagyobb felbujtó  Recep Tayyip Erdogan török elnök,  aki a Muzulmán Testvériség segítője, a Hamásznak, illetve a terrorizmus legnagyobb hívének számító Iránnak a támogatója, akarja kitessékelni nagykövetünket az országából" - hangoztatta Kac. "Nincs határa képmutatásának" - tette hozzá.

Az izraeli miniszter leszögezte: a zsidó állam továbbra is megvédi határait a Gázai övezetet uraló szélsőséges Hamász palesztin szervezettel és az "iszlám dzsiháddal" szemben is.

Ankara hétfőn konzultációra hazahívta washingtoni és tel-avivi nagykövetét, háromnapos gyászt hirdetett a palesztin áldozatok emlékére, és összehívta péntekre az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését.
Az állami intézmények kedden félárbocra eresztették a török zászlókat.

Törökország és Izrael 2016 nyarán, hat év viszálykodás után békélt meg egymással, s neveztek ki ismét nagyköveteket Tel-Avivba és Ankarába.

A két ország viszonya azután romlott meg, hogy 2010 májusában a Mavi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta. Az akcióban tíz, palesztinokat támogató aktivista életét vesztette, és huszonnyolcan megsebesültek.

Donald Trump amerikai elnök december 6-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és odaköltözteti eddig Tel-Avivban működő nagykövetségét. A jeruzsálemi amerikai követséget hétfőn avatták fel ünnepélyesen, az ellene tiltakozó palesztinok közül az izraeli rendőrség pedig mintegy 60 embert agyonlőtt és a jelentések szerint legalább 2700-at megsebesített.