Külföld

Többszörösére nőtt a buszkonvoj elleni merénylet halálos áldozatainak száma Aleppónál

Az áldozatok fele gyerek

Tovább nőtt, a legújabb hírek szerint százhuszonhatra emelkedett vasárnapra a szíriai Aleppónál egy autóbuszkonvoj ellen előző nap elkövetett öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma. A halottak között 68 gyerek van - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigránsszervezet. 

Szombaton 43 halottról adtak hírt, de sok súlyos sebesült a támadás után néhány órával belehalt sérüléseibe. Félő, hogy az áldozatok végső száma még ennél is több lesz - tette hozzá az OSDH.

A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő - fehérsisakosok néven is ismert - mentőszervezet már szombaton arról számolt be önkénteseire hivatkozva, hogy legalább 100 holttestet szállítottak el a robbantás helyszínéről.
A város Rasidín nevű - lázadók kezén lévő - nyugati külterületén várakozó buszokkal két északnyugat-szíriai síita faluból, Fúából és Kafrajából szállítottak el kormányhű milicistákat családtagjaikkal együtt. A halottak közül 98 ember a falvakból származott, a többiek a buszokat védő felkelők voltak.

Szombati értesülések szerint az elkövető a gépkocsijába rejtett pokolgépet az Aleppóba tartó több tucat busz mellett hozta működésbe. A szunnita lázadók által ostromlott két település kiürítése pénteken indult meg a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban. Úgy tudni, hogy mintegy 5000, Fúából és Kafrajából evakuált embert szállítottak a buszokkal. Párhuzamosan zajlott a kormányerők által hónapok óta ostromlott Madajá és Zabadáni hegyvidéki üdülőhelyek evakuálása, a településeket szunnita lázadók és családtagjaik hagyhatták el.