Külföld

Több mint ezerhatszáz halottja volt a mekkai tragédiának az AFP szerint

Zarándokok százait továbbra is eltűntként tartanak nyilván

A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt hétszázhatvankilenc több mint kétszerese, legalább 1633 ember veszthette életét szeptember 24-én a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira alapozott szerdai összesítésében az AFP.

Mivel több száz zarándokot továbbra is eltűntként tartanak nyilván, az áldozatok valós száma még magasabb lehet - írta jelentésében a francia hírügynökség, amely az érintett országok illetékeseinek és állami hírközlő szerveinek közléseire alapozta számításait.

A szaúdi hatóságok nem kommentálták a hírügynökség állítását. Korábban Rijád többször megerősítette, hogy a két nappal a tragédia után, szeptember 26-án nyilvánosságra hozott hivatalos áldozatszámot továbbra is valósnak tartja.

zarándokok mekkában lead