Külföld
Több mint 200 tömegsírt találtak a korábban dzsihadista területeken
Ezek a sírok azoknak a földi maradványait tartalmazzák, akiket könyörtelenül meggyilkoltak, mert nem hunyászkodtak meg az Iszlám Állam kifordított ideológiája és uralma előtt

Az ország északi és keleti részén található Ninive, Kirkuk, Szaláh ad-Dín és Anbár tartományokban felfedezett 202 sírgödrön kívül még továbbiak rejtőzhetnek a földben - tette hozzá a főbiztos.
"Ezek a sírok azoknak a földi maradványait tartalmazzák, akiket könyörtelenül meggyilkoltak, mert nem hunyászkodtak meg az Iszlám Állam kifordított ideológiája és uralma előtt" - mutatott rá Bachelet.
A legkisebb - összesen nyolc holttestet tartalmazó - tömegsírra Moszultól nyugatra bukkantak rá, míg a legnagyobbra Moszultól délre. Itt több ezer ember lelte halálát. Az iraki hatóságok eddig mindössze 28 sírgödröt vizsgáltak át és 1258 ember holttestét hantolták ki.
Az ENSZ iraki missziója és a főbiztosság felszólította az iraki hatóságokat, hogy érintetlen állapotban őrizzék meg a mészárlások helyszínét, hogy az ott található bizonyítékok segítségével számon kérhessék a felelősöket, és választ adhassanak az eltűntek hozzátartozóinak.
Az Iszlám Állam 2014 közepétől 2017 végéig jelentős területeket birtokolt Irakban. Az iraki erők 2017 decemberében jelentették be győzelmüket a dzsihadisták fölött. Offenzívájukat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatta. A szélsőségeseket népirtással és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.