Külföld
Támadás érte a damaszkuszi orosz követség környékét
Izrael tüzérséggel lőtte a szír kormányerők állásait
Az izraeli katonaság megállapította, hogy a Golán-fennsíkon becsapódó rakéták célt tévesztettek, nem szándékos tűzről volt szó. Ugyanakkor a hadsereg a szíriai kormányerőket teszi felelőssé a történtekért, és nem tolerálja a támadásokat, legyenek azok szándékosak vagy sem - közölte az izraeli katonaság.
A zsidó állam eddig nem avatkozott bele a lassan öt éve folyó szíriai harcokba, bár feltételezések szerint több alkalommal légicsapást mért Damaszkusz szövetségesének, a Hezbollah síita libanoni szervezetnek szánt fegyverszállítmányokra, illetve a szervezet fegyvereseire Szíria területén.
Izrael 1967-ben - az úgynevezett hatnapos háborúban - foglalta el a Golán-fennsíkot Szíriától, 1981-ben pedig annektálta a területet, amelyet Damaszkusz továbbra is magának követel.
Támadás a damaszkuszi orosz nagykövetségnél

Az orosz gépek 88 bevetést hajtottak végre az elmúlt 24 órában
Az orosz légierő repülőgépei 88 bevetést hajtottak végre az elmúlt 24 órában Szíriában, és ezek során 86 "terrorista célpontra" mértek csapást - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium. Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője arról számolt be, hogy a közel-keleti országban beavatkozó Szu-24M és Szu-25SM típusú harci repülőgépek a keleti Rakka, a központi Hama, valamint az északnyugati Idlíb, Latakia és Aleppó tartományban hajtottak végre légicsapásokat. Az illetékes tájékoztatása szerint a bevetések során az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyver- és lőszerraktárait, katonai járműveit, robbanószer-gyártó üzemeit, valamint kiképzőtáborait támadták. "Légicsapásainknak köszönhetően az IÁ terroristái elvesztették lőszereik, nehézfegyverzetük, valamint katonai felszereléseik egy jelentős részét" - mondta Konasenkov. Az orosz légierő rekordszámú bevetést hajtott végre Szíriában az elmúlt 24 órában. Oroszország szíriai beavatkozásának kezdetén naponta átlagosan húsz célpontra mértek csapást az orosz repülőgépek. Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Nyugati országok azonban aggodalmuknak adtak hangot, amiért az orosz gépek nemcsak az Iszlám Állam állásait, hanem más lázadócsoportokat is támadtak az ország nyugati részén, köztük mérsékeltként számon tartott erőket is.
Az Amnesty International a kurdokat is felelősségre vonja
A kurdok alkotják Szíria legnagyobb számú etnikai kisebbségét és a polgárháború 2011 évi kitörése óta gyakorlatilag autonóm körzetet alakítottak ki maguknak Észak-Szíriában, a török határ mentén. Ezekről a többségében kurdok lakta területekről a szíriai kormányhadsereg még 2012-ben kivonult. A kurd Demokratikus Unió Pártjának (PYD) fegyveres erőik az Iszlám Állam terrorszervezet legsikeresebb és legelszántabb ellenfelei, harci tevékenységükben az Egyesült Államok légicsapásaira is támaszkodnak.
A megkérdezett kurd harcosok biztonsági megfontolással magyarázták a történteket. Egy parancsnokuk név nélkül nyilatkozva elismerte, hogy kisebb kilengések előfordulhattak azok ellen, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam terrorszervezettel, de - szögezte le - ezek az esetek elszigeteltek és az etnikai hovatartozás nem játszik szerepet bennük.