Külföld

Szlovákiában újabb választások jöhetnek

Robert Fico kezdhet kormányalakításba, de kicsi az esélye a többségre

A szombati választásokon első helyet kapott Robert Fico kapott elsőként esélyt kormányalakításra, azonban a Smer vezetőjének kevés az esélye a biztos többség megszerzésére. Igaz, vetélytársai helyzete sem jobb.

szlovak
Berényi József, az MKP elnöke kész vállalni a felelősséget (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Tartotta magát az íratlan játékszabályokhoz Andrej Kiska szlovák államfő, és nem titkolt ellenérzései ellenére a választásokon első helyen végzett Smer vezetőjét, Robert Ficót bízta meg kormányalakítással. Hivatalosan Fico csak ma kap mandátumot, ugyanis tegnap Brüsszelben volt az EU–Törökország csúcson. Az államfő persze nem kockáztatott sokat, Ficónak finoman szólva sem lesz könnyű dolga a parlamenti többség összehozásával, hiszen a 150 fős parlamentben csak 49 képviselője van.

A többi mandátum hét, meglehetősen eltérő politikát valló szervezet között oszlik el, a tárgyalásokat ráadásul személyes ellentétek is terhelik. Kiska ezt diplomatikusan így fogalmazta meg: „A megválasztott pártok között több választóvonal van. Némelyeket nem lehet és nem is lenne helyes átlépni. Másokat viszont nem lesz könnyű átlépni, még akkor sem, ha vélhetően elkerülhetetlen lesz.”

Az első mondattal az államfő Marián Kotleba szélsőséges pártjára utalt, a Milos Zeman cseh elnök által tegnap neofasisztának nevezett politikust tegnap nem is fogadta Kiska. A második lényegében mindenki másra vonatkozik, hiszen a második helyen végzett liberálisoknak még annyi esélyük sincs a többség összegründolására, mint Ficónak. A szlovák politológusok és újságok többsége így lényegében kizártnak tartja a stabil többséggel rendelkező kormány megalakítását, és belátható időn belül új választások kiírására számít. Erre elméletileg már a nyáron sor kerülhet, csakhogy júliustól Szlovákia veszi át az EU soros elnökségét, ami egy választási küzdelem közepén aligha lenne hatékony.

„A felvidéki magyarok jelentősen alacsonyabb arányban mentek el voksolni, mint a szlovákok, ez okozta a magyar voksokra számító pártok és közülük leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) korábbinál gyengébb szereplését” – mondta Öllös László politológus.

A két, magyar szavazatokra számító párt, az MKP és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt közül a magyar lakosság körében az MKP világosan nyert, de ez kevés volt ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe. Berényi József MKP-elnök tegnap jelezte, kész felajánlani lemondását.


Pozsonyi másnap

Két napja volt kijózanodni a szombati választások után a szlovák pártvezéreknek, ám zömük a politikai ráivást választotta. Ugyanazt szajkózták, amit a voksolás előtt. Ez az elvhűség mintaképe is lehetne, esetünkben azonban totális tehetetlenséget jelent. Mint ahogy a parlamentbe bejutott nyolc párt sem a demokrácia sokszínűségére, hanem a lakosság kilátástalanságára utal. Robert Ficóból elegük lett az embereknek, igazi alternatíva hiányában azonban szinte mindenkire szavaztak, aki valami újat mondott. Így került a törvényhozásba Boris Kollár celebiparos és a félhülye cigányüzér Marián Kotleba pártja. A magyar választó sem az esélyt, hanem az önérdek tobzódását látta a voksolásban. Pozsonyban tegnap is reménybeli tárcákon vitatkoztak, miniszterieken éppúgy, mint egyszerű lenyúlhatókon. Ha lesz is új kormány Szlovákiában, az percemberek-kormánya lesz, s az élete sem lesz sokkal hosszabb.


Lapvilág

Hospodárské Noviny, Csehország
Figyelmeztető fejlemény Közép-Európának
Kiderült, hogy a kemény kéz politikáját óhajtó választók előnyben részesítették a nemzeti érdekeiket autentikusabban védő Szlovák Nemzeti Pártot, valamint Marián Kotleba neonáci csoportosulását. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol Orbán Viktor, Fico példaképe, elsősorban a szélsőjobbtól, a radikális Jobbiktól kénytelen magát elhatárolni.

Mladá Fronta Dnes, Csehország
Megoszlottak a magyar szavazatok
A Magyar Közösség Pártja évekkel ezelőtt menesztette akkori elnökét Bugár Bélát, aki Híd néven saját pártot alapított, s ez ugródeszka volt politikai ambícióinak, míg az MKP az ötszázalékos küszöb alá süllyedt. Következményeiben azonban mindez a szlovákiai magyarok politikai képviseletének a gyengüléséhez vezetett, hiszen közösen tíz százalékon felüli szavazatot szoktak szerezni.

Der Standard, Ausztria
Pirruszi győzelem a nemzeti kártya kijátszása
Robert Fico nagy hibát követett el azzal, hogy az európai menekültválság irányította választási stratégiáját, ehelyett ugyanis Szlovákia szociális problémáival – mint a munkaerő külföldre vándorlása – kellett volna foglalkoznia.