Külföld

Szijjártó Péter: Minél inkább zsarolnak, annál erősebb a lengyel-magyar összefogás

A külügyminiszter szerint Magyarország és Lengyelország sem fogad be illegális bevándorlókat

Dacára minden nyomásnak, zsarolásnak és ultimátumnak sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban, miután Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel tárgyalt.

A tárgyalások során bebizonyosodott, hogy "minél nagyobb nyomás alá akarnak helyezni bennünket Nyugat-Európából, minél többet zsarolnak minket, minél több ultimátumot intéznek hozzánk, annál stabilabb és erősebb lesz a lengyel-magyar együttműködés a migráció kérdésében" - közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.
A magyar külügyminiszter Charles Michel belga kormányfő azon kijelentésére reagált, amely szerint "ultimátumot adnak a migránsok befogadását elutasító" visegrádi országoknak. A belga miniszterelnök szavai szerint, ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor a V4-ek nélkül, minősített többségi szavazással fogják elfogadni a tervezett reformokat.
A megbeszélésen azt is világossá tették, hogy sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem, ahogy eddig sem fogadott be. "Nem fogjuk feladni a határaink védelmét, ezt a legfontosabb biztonsági kérdésnek tartjuk" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: Budapest és Varsó számára az állampolgárok biztonsága az első számú kérdés. Brudzinskival megegyeztek abban is, hogy egyetlen olyan javaslatot sem fognak megszavazni az Európai Unióban, amely a betelepítési kvótát "akár konkrétan, akár átvitt értelemben, akár utalásszerűen is tartalmazza" - mondta Szijjártó.
Beszámolója szerint a két miniszter hasonlóképpen látja az ENSZ migrációs csomagjának tervezetét is. A készülő dokumentum azt szorgalmazza, hogy az országok nyissák meg határaikat, használják ki a bevándorlás előnyeit. António Guterres ENSZ-főtitkár egy bevándorláspárti politikus - szögezte le a magyar miniszter. Rámutatott: az ENSZ dokumentuma "alapvetően jónak és megállíthatatlannak tartja a migrációt". "Mi ezt homlokegyenest ellenkezőképpen gondoljuk, a migrációt rossznak, biztonsági kockázatnak tartjuk, amelyet nemcsak hogy meg lehet, hanem meg is kell állítani" - fűzte hozzá.
Az MTI azon felvetésére reagálva, hogy a menekültelosztást az uniós miniszterek a készülő Dublin IV. egyezmény keretében nem egyhangú, hanem többségi szavazással hagyhatják jóvá, Szijjártó leszögezte: mind magyar, mind lengyel részről "határozottan elutasítják", hogy az EU "ugyanolyan gaz trükköt játsszon el, mint 2015-ben", amikor az Európai Tanács egyhangú szavazással világossá tette, "hogy mindenfajta kvóta maximum önkéntes lehet, ehhez képest eggyel alacsonyabb szinten a belügyminiszterek többségi szavazással ezt megváltoztatták, s kötelezővé tették ezt a kvótát". "Elutasítjuk, hogy az elkövetkező időszakban ehhez hasonló jogi gaztettet kövessen el bármilyen uniós intézmény" - húzta alá Szijjártó.
Közölte továbbá: Varsóban infrastrukturális együttműködésről is tárgyalt Andrzej Adamczyk közlekedési és infrastrukturális miniszterrel. "Történelmi időszak előtt állunk Közép-Európa energiaellátásának biztonsága szempontjából" - fogalmazott, kifejtve: a küszöbön álló két beruházás nyomán létre tud jönni az észak-déli irányú gázfolyosó, amely a Balti-tengertől a Fekete-tengerig fog érni.
Elmondta: a magyar vállalatok teljes egészében lekötötték az amerikai cégek által a Fekete-tengeren kitermelendő romániai földgáz magyarországi szállítási kapacitását, a románok pedig 2022-re ki fogják építeni az ehhez szükséges kompresszorokat.
Szijjártó értesülése szerint a 2020-as évek elejére kiépülhet az a lengyel-szlovák interkonnektor is, mely kiegészíti az észak-déli gázfolyosó hálózatát, így a Balti-tengertől a Fekete-tengerig lehet majd gázt szállítani. Magyarország így az eddigi, Oroszországból származó importnak legalább a felét más forrásból is be tudja szerezni 2022-től kezdődően - hangsúlyozta Szijjártó, óriási energiabiztonsági előrelépésnek minősítve ezt.