Külföld
Szijjártó Péter: Még nem történt érdemi európai lépés a menekültválság kezelésére
ENSZ menekültügyi főbiztos: mindenki kövesse Németország példáját
Szijjártó Péter arra reagált, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnök a Financial Times-nak adott interjújában úgy nyilatkozott „a kelet-európai migránsellenes vezetőkről”, hogy megérti, ha valaki aggódik a válság miatt, de azt nem lehet mondani, hogy „ez nem az én problémám, mi nem tudunk muszlimokat befogadni”. Ez nem felel meg az európai értékeknek, és egyáltalán nem elfogadható hozzáállás - fogalmazott a svéd miniszterelnök.
A külügyér emlékeztetett: a svéd kormányfő konkrétan utalt Magyarország, Szlovákia, Románia és Csehország vezetőire, akik elutasították szeptemberben az EU-tagállamok többsége által támogatott önkéntességen alapuló kvótarendszert. „Az EU-nak közösen kell megoldást találnia a krízisre, egy, kettő vagy három ország nem fogja tudni megoldani" - mondta Stefan Löfven.
A szlovén kormány már megrendelte azt a szögesdrótot, amivel meg kívánják védeni az ország határait a szlovén-horvát zöldhatár egyes részeinek megerősítésével – írta a szlovén sajtó. A kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt. A lapok arról is cikkeztek, hogy a drótkerítéshez szükséges anyag egy részét Szlovénia Magyarországtól vásárolta meg, miután az már korábban lezárta horvát és szerb határát, és túladott az építésből megmaradt anyagon.
A szlovén parlament egyébként rendkívüli ülést tartott szerdán, ahol hivatalos állásfoglalást kért Borut Pahor államfőtől az országot sújtó migrációs válsághelyzetről és a horvát határszakaszon uralkodó állapotokról.
Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: igaza van Svédország miniszterelnökének, az EU-nak valóban közös megoldást kellene találnia a bevándorlási válságra. „A probléma azonban az, hogy Európa mindezidáig csak beszélt a közös megoldásról, de érdemi közös cselekvésre még nem került sor” - magyarázta a külügyminiszter. Hozzátette: mivel ennek hiányában Európa nem tudja megvédeni déli határait, Magyarország megtette a szükséges lépéseket saját déli határainak megvédéséért.
Változásokat sürget az osztrák külügyér
Sebastian Kurz hangsúlyozta, hogy csak a külső határok védelmével lehet megvalósítani a belső határok nélküli EU-t, előbbiek felett azonban teljesen elvesztette ellenőrzését az Unió. A menekültügyi rendszer is csődöt mondott a külügyér szerint, mert nem az elesetteket és védelemre szorulókat, hanem inkább az embercsempészeket támogatja. Ezért át kell alakítani a rendszert és be kell indítani áttelepítési-programokat is. Kurz szerint meg biztosítani kell, hogy a védelemre szorulók már saját országukban nyújthassanak be menedékkérelmet az EU-ba, s akikét elfogadják, azokat át kell telepíteni a kontinensre.
Svédország a már korábban befogadott migránsok részleges újraelosztását akarja elérni az EU-nál
Svédország az általa már korábban befogadott migránsok részleges újraelosztását akarja elérni az Európai Uniónál - fejtette ki Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerdán az AFP francia hírügynökségnek.
Svédország már "hosszabb ideje" nagy felelősséget vállal magára más uniós tagállamokhoz képest - fogalmazott Löfven. "Jelenleg rendkívül feszült helyzetben vagyunk. Ideje, hogy más országok is vállalják felelősségüket" - tette hozzá, utalva arra: Stockholm azt szeretné elérni, hogy a már Svédországban tartózkodó migránosk egy részét más uniós országok fogadják be. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban számot nem említett.
Az EU erősen vitatott tervei szerint összesen 160 ezer migránst - közülük 66 ezret Görögországból - osztanának szét a tagállamok között. Mindenekelőtt azonban a kelet-európai tagállamok utasítják el az úgynevezett kvótarendszert - emlékeztetett a hírügynökség.
A svéd TT hírügynökség úgy tudja, hogy a 9,6 millió lakosú ország 54 ezer menekültet tudna befogadni. Az idén azonban mintegy 190 ezer migránsra számítanak a skandináv államban.
Az osztrákok ismét meghosszabbítják a szigorított határellenőrzést, ezúttal november 15-ig. A minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy a menekültcsoportok sorozatos érkezése miatt a határátkelők biztonsága ellenőrzés hiányában nem garantálható.
Szijjártó: Embertelen és Európa értékeivel ellentétes a bevándorlók hitegetése
Szijjártó Péter szerint "a bevándorlók hitegetése és felelőtlen nyilatkozatokkal való felbuzdítása arra, hogy életveszélyes kihívást vállaljanak, embertelen és Európa értékeivel ellentétes magatartás".
A külgazdasági és külügyminiszter szerdán arra reagált, hogy az osztrák szociáldemokraták körzeti vezetőinek kihelyezett ülésén Werner Faymann kancellár a migrációs válság kapcsán hangsúlyozta, nem lehet megkerülni a közös európai megoldást. A koalíciós partner néppárt által követelt teljes határzár kerítéssel és "erőszakra kész hatóságokkal nem jó terv", ezt el sem tudná képzelni, ha "Orbánnál" már nem látta volna - mondta az osztrák kancellár. Hozzáfűzte: mindez Európa-ellenes, embertelen és nem hatékony, inkább a rendet és az emberséget kell összhangba hozni.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében felidézte: az osztrák kancellár ismételten hangsúlyozta a külső határok megfelelő biztosítását és a hot spotok kialakítását, hogy a menedékre jogosultak ne juthassanak el Ausztriáig, az üldözöttek viszont biztonságban érkezzenek meg Európába. Emellett követelte a menekültek uniós tagállamok közötti igazságos elosztását, hozzátéve: hosszú távon viszont az a cél, hogy az emberek ismét a saját hazájukban élhessenek.
Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, "Werner Faymann továbbra sem képes úrrá lenni az Ausztriát érő bevándorlási kihíváson", és ezt úgy próbálja leplezni, hogy "Magyarországon és a magyar miniszterelnökön köszörüli a nyelvét".
Magyarország minden európai szabályt betart, és Magyarország adta meg az igazi európai választ a bevándorlási kihívásra - mutatott rá.
ENSZ menekültügyi főbiztos: mindenki kövesse Németország példáját
Valamennyi uniós tagállamnak követnie kell Németország példáját az európai migrációs válságban - mondta kedden Berlinben az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
António Guterres hangsúlyozta: "nem német válságról, hanem európai válságról van szó, és a felelősség is európai", ami azt jelenti, hogy közösen kell cselekedni és a terheket méltányosan meg kell osztani.
A Balkánon a tél kemény, ezért mindent meg kell tenni az EU felé igyekvő emberek "szenvedésének minimalizálásáért". Támogatni kell a balkáni migrációs útvonalon fekvő államokat, hogy növelni tudják a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek számát, az embercsempészetet pedig fel kell számolni. Ez az uniós országok "erkölcsi kötelessége" - mondta Guterres.
Berlinben a legnagyobb nemzetközi humanitárius szervezetek vezetői tanácskoztak a válságkezelésről Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel. A találkozón az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) vezetője mellett részt vett William Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója, Elhadj As Sy, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) főtitkára és Peter Sutherland, az ENSZ főtitkárának migrációs ügyekkel foglalkozó különmegbízottja.
NATO-drótakadállyal kerítették el a senki földjét

Az osztrákok az autópályán, illetve a Graz felé vezető főútvonalon található határátkelőket választották el, néhány száz méter hosszan a pengedróttal. Utóbbi területén található ugyanis az a tranzittábor, ahonnan továbbszállítják a migránsokat Ausztria belseje felé. Azt szeretnék megakadályozni, hogy ellenőrizetlenül „elszivárogjanak” migránsok.
Közben rendkívül felgyorsult az emberek elszállítása Spielfeldből. Ennek megfelelően, miközben kedden este még öt-hatezer menekült tolongott a határon, szerdán délelőtt harmadára apadhatott a tömeg.
Kerítésre van szükség Ausztriában is az Osztrák Szabadságpárt vezetője szerint
Kerítést kell építeni Ausztriában is - vélte a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, aki az Ausztria déli határrészén található spielfeldi határátkelőnél tett szerdai látogatása során felháborítónak nevezte mindazt, ami jelenleg Ausztriában történik.
Heinz-Christian Strache kijelentette: "Ausztria lassan már olyan, mint egy banánköztársaság vagy egy rendezvényszervező cég, amely kiszolgálja a migránstömegeket". Strache szerint az a kérdés, hogy hónapok óta mit csinált az EU a külső uniós határoknál.
Arra az újságírói kérdésre, hogy hol képzeli el a kerítést, úgy válaszolt: mindenhol, ahol nagy számú illegális bevándorlás zajlik. A magyarországi kerítést pozitív példaként említve úgy vélte: a kerítés olcsóbb, mint a tömeges illegális bevándorlás.
A menekültek regisztrációjával kapcsolatban elmondta: be kell tartani a törvényeket, azonban úgy látja, ez most nem történik meg sem Spielfelden, sem az unió külső határainál. Szerinte úgy zajlik minden az országban, mintha az állami csempészszervezet működne.
Az FPÖ vezetője kijelentette: a menekültek csupán tíz százaléka származik szíriai háborús övezetből, a többiek egyéb országokból jöttek.
Szerdán a határhoz látogatott Josef Ostermayer kancelláriaminiszter és a stájerországi tartományi vezető Michael Schickhofer is. A burgenlandi születésű, szociáldemokrata miniszter elmondta: határkerítés és őrtornyok mellett nőtt fel, azonban a mai Európában ezeknek nincsen helye.
Spielfeldnél szerda késő délután 1300-an tartózkodtak és várták, hogy továbbutazhassanak. A szomszédos Bad Radkersburgnál 530-an voltak.
Jelenleg a német-osztrák határ mentén ismét öt ponton zajlik a menekültek rendezett átutaztatása, a salzburgi Oberndorfból már nem, azonban a tiroli Kufsteinból indítanak menekülteket Németország irányába.
Salzburgnál szerdán a korai órákban 1100 menekült és 210 menedékkérő várakozott, kora délután 980 menekült és 120 menedékkérelmet benyújtott migráns volt.
ENSZ menekültügyi főbiztos: a humanitárius segítség kevés
A tisztségviselő mindenesetre nagyra értékelte, hogy a kormányok, a magánemberek, a különféle egyesületek és alapítványok tavaly összesen 3,3 milliárd dollárt adományoztak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR). Ugyanakkor ez az összeg sem elegendő arra, hogy akár a legcsekélyebb hányadát is fedezze a rászorulók szükségleteinek - tette hozzá.
A világban ma hatvanmillió ember kénytelen lakhelyétől távol élni mind országán belül, mind annak határain kívül a különféle háborúk és üldöztetések miatt - mondta Guterres.
E tömeges kényszerű elvándorlás egyik okaként említette a szíriai és iraki - egymásra kölcsönösen ható - "megaválságot", amelynek nyomán körülbelül tizenötmillió ember volt kénytelen elhagyni otthonát saját országán belül vagy külföldre menekülve. Ezt a helyzetet súlyosbítja a jemeni konfliktus, amely - mint mondta - az év elején további kétmillió embert késztetett elvándorlásra. A főbiztos szerint nem látszik javulni az ukrajnai helyzet sem, emiatt 2,6 millió ember költözött el onnan, ahol lakott.
Guterres hangsúlyozta: az UNHCR szűkös anyagi lehetőségek között küzd, hogy az egyre rosszabb körülmények között élő és egyre sérülékenyebb családokat ellássa pénzzel, elszállásoláshoz szükséges eszközökkel, élelmiszerrel.
A főbiztos három fő okot sorolt fel, amely miatt az idén ugrásszerűen emelkedett a Közel-keletről és Észak-Afrikából menekülők száma. Először is az idén már nagyon sok szíriai vesztette el bármiféle gyors politikai rendezésbe vetett reményét, ezért keresett biztonságosabb helyet magának saját országán kívül.
A második ok Guterres szerint az, hogy a Szíriával szomszédos országban menedéket találó szíriaiak már felélték összes megtakarításukat. Emiatt jelen pillanatban a Libanonban menedéket kapott szíriaiak hetven százaléka él mélyszegénységben, a jordániai városokban ez az arány nyolcvanhat százalék.
Harmadik tényezőként a főbiztos az ENSZ rendelkezésére álló eszközök szűkösségét nevezte. Emlékeztetett, hogy Világélelmezési Program a pénzügyi hiány miatt az idén harminc százalékkal volt kénytelen csökkenteni humanitárius akcióit. Az ENSZ által meghirdetett harmincnégy programot - amely a világ mintegy nyolcvankétmillió rászorulójának megsegítésére hivatott - ma mindössze negyvenhat százalékban képes csak finanszírozni.
Négyen fulladtak a tengerbe a görög partoknál
A görög parti őrségnek és az európai uniós tagállamok határellenőrzési ügynökségének (Frontex) a hajói megtalálták az Égei-tengerbe veszett négy holttestet, további négy embert viszont sikerült kimenteniük a habokból. A csempészhajón tartózkodó mintegy negyven személyt Leszbosz szigetének székhelyére, Mitilínibe szállították. Mint kiderült, a menekültek a török partok közeléből jutottak e tengeri övezetbe. Az AFP szerint az elmúlt hónapokban migránsok ezrei érkeztek Leszboszra és az Égei-tenger többi szigetére. A múlt héten nyolcvan ember, köztük több gyermek lelte halálát több hajótörés következtében. Október 28-án Leszbosz partjainál egy több mint háromszáz menekültet szállító hajó került bajba, közülük 29-en vesztették életüket. Valamivel több mint kétszáztizennyolcezer migráns és menedékkérő szelte át különféle hajókon, csónakokon a Földközi-tengert, hogy elérje Európa partjait, közülük kétszáztízezer Görögországba jutott el.