Külföld
Szijjártó Péter: Felértékelődött a V4
„Úrrá lehetne lenni a bevándorlási válságon a visegrádi példát követve”
„Európa olyan súlyos kihívásokkal küszködik, amelyek bizony az európai integráció több aspektusát is képesek veszélybe sodorni” – mondta Szijjártó Péter a magyar közmédia tudósítóinak a négy visegrádi ország (V4) külügyi tárcavezetőinek prágai tanácskozása után. Rámutatott, hogy például már évek óta zajlik a vita az euróövezet jövőjéről, míg a bevándorlási válság következtében a schengeni övezet jövője is megkérdőjeleződött.
A magyar diplomácia vezetője szerint a visegrádi csoport fontos tényezője az európai, sőt a világpolitikának, jól kezeli a migrációs válságot, és a csoport országai összefogásának rendkívüli szerepe van az Európai Unió jövője szempontjából is.
„Az EU csak akkor tudja megoldani ezeket a kihívásokat, hogyha őszintén beszél, és feladja képmutató magatartását, márpedig ennek a biztosítéka a visegrádi összefogás” – jelentette ki a miniszter, aki szerint a visegrádi összefogás országai mindig is nyíltan beszéltek, és a nevükön nevezték a problémákat. Szijjártó szerint a V4-ek ugyanakkor képesek politikájuk megvédésére is, korábban, amikor mások Magyarországot támadták, kiálltak Magyarország mellett, most pedig, amikor Lengyelországot támadják, kiállnak Lengyelország mellett. A bevándorlási válsággal kapcsolatban is kizárólag a V4 tud felmutatni sikeres példát. Magyarország volt az egyetlen ország, amely képes volt megállítani a bevándorlási hullámot a határánál, és ebben hatékony segítséget kapott visegrádi partnereitől – fejtette ki Szijjártó. „Ha az EU a visegrádi példát követné, akkor úrrá tudna lenni a bevándorlási válságon” – vélekedett a külügyminiszter, aki szerint hazánk visszautasítja azt a görög állásfoglalást, hogy ne kritizálják Athént olyan országok, amelyek semmiféle segítséget nem nyújtottak neki a migrációs válság megoldásához.