Külföld
Szijjártó Péter: Együtt kell működni Moszkvával Szíria érdekében
„Máskülönben nincs megoldása a menekültválságnak”
A tárcavezető azt megelőzően beszélt erről, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elnökletével nyílt vita kezdődött a Biztonsági Tanácsban a közel-keleti és észak-afrikai konfliktus rendezéséről és a terrorizmus elleni harcról. A fórumon Szijjártó Péter is felszólal. „Itt az ideje, hogy leszámoljunk a naiv illúziókkal, az Oroszországgal való pragmatikus együttműködés nélkül nincs megoldás a bevándorlási válságra, hiszen Szíria az egyik legjelentősebb forrása a bevándorlási hullámnak” - jelentette ki a miniszter. Rámutatott, hogy a szíriai polgárháború miatt milliók menekülnek el a térségből, tehát a bevándorlási válság megoldása érdekében mindenekelőtt a szíriai helyzetet kell stabilizálni, amit azonban Oroszország nélkül nem lehet megtenni. Szavai szerint ezért a transzatlanti közösségnek rá kellene ébrednie és el kellene fogadnia, hogy a konfliktus megoldásához szükség van a Moszkvával való kooperációra.
Szijjártó hangsúlyozta, hogy szíriai megoldás érdekében minden érintett féllel konzultálni kell, ebből nem lehet kihagyni a konfliktus egyetlen részvevőjét sem. „Ez még nem arról szól, hogy a konfliktus megoldása után milyen berendezkedés legyen Szíriában, lépésről kell haladni, hiszen jól láthatóan az eddigi nagy lépések eredménytelenek maradtak, kis lépésenként kell megoldanunk a szíriai válságot” - mondta.
„Nem hagyhatjuk, hogy a közel-keleti bűncselekmények megtorlatlanok maradjanak”
Az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodást említve példaként utalt arra, hogy a nagy globális kihívásokat csakis úgy tudja a nemzetközi közösség megoldani, ha annak minden fontos szereplője részt vállal ebben. Felidézte, hogy az iráni nukleáris tárgyalásokon a német, a brit, a francia, az amerikai, az orosz és a kínai külügyminiszter a tárgyalóasztal azonos oldalán ült. Mint mondta, erre van szükség Szíria esetében is. „Ugyanakkor azt is világossá kell tennünk, hogy a Szíriában, illetve a Közel-Keleten elkövetett bűncselekményeket, csoportos emberöléseket, a keresztények elleni hadjáratot nem következmények nélkül hagyni, ezért továbbra is azt szorgalmazzuk, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság indítson eljárásokat a Közel-Keleten elkövetett emberölések, bűncselekmények, keresztényüldözések ügyében" – mondta. „Nem hagyhatjuk, hogy ezek a bűncselekmények megtorlatlanok maradjanak"- tette hozzá.