Külföld

Szijjártó Péter: Egyeztetni kell az orosz szankciókról

Egyelőre nem világos az intézkedések hatása

Elkerülhetetlen a nyílt és őszinte vita az EU-ban az Oroszországgal szembeni szankciók jövőjéről, eddigi hatásairól, mert egyelőre nem világos, hogy ezek mennyivel vittek közelebb az ukrajnai konfliktus megoldásához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután fogadta Rusztam Minnyihanovot, az oroszországi Tatár Köztársaság elnökét.

szijjártó lead
Rusztam Minnyihanov, az oroszországi Tatár Köztársaság elnöke (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) sajtótájékoztatót tart. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A tárcavezető a megbeszélés után tett sajtónyilatkozatában kiemelte: Magyarország a minszki megállapodások teljes körű végrehajtását szorgalmazza minden felet illetően, de „a teljes végrehajtás tekintetében pesszimisták vagyunk”. Európa érdekével ellentétes, hogy napról napra távolabb kerülünk a pragmatikus együttműködéstől Oroszországgal, a kapcsolatok normalizálásától, ami újabb veszteségeket jelenthet a magyar gazdaságnak - mutatott rá.

Szijjártó Péter kifejtette: a Tatár Köztársaság Oroszország egyik legfejlettebb régiója, az orosz költségvetés egyik legnagyobb befizetője. Emellett a magyar-orosz gazdasági együttműködés egyik fontos szereplője, nem véletlen, hogy a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülését Kazanyban tartották. A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében Rusztam Minnyihanovot üzletemberek is elkísérték budapesti útjára - tette hozzá.

A miniszter közölte: Magyarország Oroszországból importálja a legtöbb energiahordozót, és ezek jelentős része a Tatár Köztársaságból érkezik. A magyar exportban pedig fontos elem a járművek és villamos gépek eladása a Tatár Köztársaságban - jegyezte meg.

Mint mondta, az uniós szankciók komoly károkat okoztak a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, amely két év alatt a felére - alig félmilliárd dollárra - esett vissza, ezért Magyarország gazdasági érdeke megállítani és megfordítani ezt a folyamatot.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ennek érdekében Magyarország tavaly első uniós tagállamként főkonzulátust nyitott Kazanyban a magyar vállalatok érdekképviseletének ellátására, továbbá kijelölték az együttműködés fő területeit. Ennek lényeges részét adják a magyar mezőgazdasági technológiai beruházások a Tatár Köztársaságban, e területen az Eximbank biztosít lehetőségeket. Az autóipari beszállításokat illetően is növekedést várnak - közölte. Hozzáfűzte: az energetikával kapcsolatban pedig a Mol és tatár olajipari vállalatok együttműködése jelent perspektívát.

A tárcavezető szólt arról: tavaly Kazanyban rendezték a vizes világbajnokságot, jövőre pedig Budapesten tartják, és az előkészületek folyamán a tatár szervezetőktől komoly segítséget kapnak.

Arra is kitért, hogy nagyon közel vannak ahhoz a megállapodáshoz, amelynek nyomán még az idén közvetlen légi járat létesülhet Budapest és Kazany között.

Rusztam Minnyihanov is fontosnak nevezte, hogy megszűnjön a politikai szembenállás az EU és Oroszország között.

Úgy vélte, a magyar-tatár kapcsolatok elégedettségre adnak okot. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a gazdaságot, a kereskedelmet, a kultúrát, az oktatást és a sportot illetően is, mint mondta, folytatni akarják a kapcsolatok szorosabbra fűzésére tett erőfeszítéseket.