Külföld
Szijjártó Péter: Egészen elképesztő Soros ötlete a migránsok segítéséről
Az iszlamisták jelentik a legnagyobb veszélyt Németországra, ahol könnyen történhet az isztambulihoz hasonló merénylet

Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni az erőszakos, az európaiak akaratával ellentétes bevándorlási politikának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A tárcavezető szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája az, hogy az európai politikai elit olyan politikát folytat, amely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét és sokszor szembemegy az akaratukkal. Szijjártó úgy látja, az EU elhibázott politikája a bevándorlást illetően már az unió egységét is veszélyezteti, hiszen a brit népszavazás eredményét a brüsszeli bevándorlási politika egyértelműen befolyásolta nemkívánatos irányba. Ez is mutatja, hogy „Brüsszelt meg kell állítani”, véget kell vetni az „erőszakos, az európai emberek akaratával ellentétes” bevándorlási politikának – hangsúlyozta.
A külügyminiszter Soros György amerikai üzletembernek a bevándorlási helyzetre tett javaslatait illetően kijelentette: „egészen elképesztő”, hogy egy milliárdos azt ajánlja, hogy az európaiaktól, pláne a közép-európaiaktól az EU intézményei vegyenek el pénzt, hogy abból az unióba érkező illegális bevándorlókat finanszírozzanak. Soros György javaslata több milliárd eurót venne ki Magyarország és a magyarok zsebéből, ugyanis azt javasolja, hogy a nekünk járó támogatásokat az EU nyirbálja meg – közölte. Úgy fogalmazott, „köszönjük szépen, mi ebből nem kérünk”.
Szijjártó Péter szerint a bevándorlási válság megmutatta, hogy „itt, Közép-Európában a virtus még megvan”, ha kell, szolidárisak tudunk lenni egymással és „le tudunk győzni esztelen politikákat”. „A józan ész ezekben az országokban felülemelkedik”, és a közép-európaiak nem fognak elfogadni egy olyan javaslatot, amely a nekünk járó pénzt azért venné el, hogy illegális bevándorlókat finanszírozzunk belőle – mondta. A tárcavezető úgy látja, eleve hibás gondolat, hogy az unióra bármilyen kedvező hatással járna a bevándorlás.
Ide kapcsolódik, hogy mivel fennáll a veszélye annak, hogy a bevándorlók közé iszlamista szélsőségesek is vegyülnek, az Emnid közvélemény-kutató cég által a Bild am Sonntag című lap számára készített egyik felmérés eredménye szerint a németek 62 százaléka számít arra, hogy hazájában is lesz egy olyan terrortámadás, mint amilyen a héten történt Isztambulban, vagy korábban Brüsszelben, 33 százalékuk pedig nem számít ilyenre.
Hans-Georg Maassen, a német belföldi hírszerző ügynökség (BfV) vezetője, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva kifejtette: az iszlamista szélsőségesek jelentik a legnagyobb veszélyt Németországra, és ott is megtörténhetnek az isztambulihoz hasonló merényletek. Maassen szerint az Iszlám Állam katonai vereségei nem demoralizálják tagjait, és a dzsihadista szervezet számára egyre fontosabb, hogy Európában kövessen el támadásokat, ezzel megfélemlítse az embereket, és azt üzenje követőinek: „még mindig itt vagyunk”.