Külföld

Szijjártó: Fenyegeti Európa biztonságát a déli instabilitás

„Az EU-nak meg kell állapodnia Líbia vezetésével”

Egyre nagyobb az instabilitás Európa déli szomszédságában, egyre több és súlyosbodó válság üti fel a fejét, amelyek rendezésével kapcsolatban az Európai Unió és a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek dacára áttörő sikerről nem lehet beszámolni – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően.

 Szavai szerint az egyre inkább jelentkező déli instabilitás miatt az unió komoly biztonsági fenyegetéssel néz szembe, és az Európára háruló bevándorlási nyomás a jövőben könnyen fokozódhat.

Kiemelte, Szíriában 13,5 millió, Jemenben 21,2 millió ember él humanitárius segélyre szorulva, Líbiában pedig az áthaladó tömeges migráció miatt alakult ki egyre súlyosbodó szociális és gazdasági feszültség. A miniszter szerint az EU-nak megállapodást kell kötnie a líbiai vezetéssel, hogy megvédje saját határait, és erősítse meg parti őrségét annak érdekében, hogy bevándorlók tízezrei ne hagyhassák el az országot a tengeren. A bevándorlók és a menedékkérők regisztrálását végző központok létrehozásáról is meg kell állapodni.

A tárcavezető szerint a balkáni útvonalon is vannak nyugtalanító jelek. Macedóniában a külső beavatkozás miatt instabil a helyzet, s ez hátráltatja, hogy az országnak döntéshozatallal bíró kormánya legyen. Szijjártó Péter úgy véli, hogy Európának be kell fejeznie a külső beavatkozás politikáját Macedóniában, és hagynia kell, hogy a macedónok maguk hozzák meg döntéseiket. Mint mondta, az EU túl nagy nyomást helyez Macedóniára, hogy a választásokon másodikként befutott párt és az albán nemzetiségi pártok részvételével alakítsanak kormányt a legnagyobb macedón párt nélkül, s ez etnikai konfliktusokhoz vezet.

Bassár el-Aszad szíriai elnök személyével kapcsolatban Szijjártó szerint előbb békét kell teremteni Szíriában, utána kell Szíria jövőbeni vezetésével foglalkozni. Hazánk álláspontja az, hogy nem a nemzetközi közösségnek kell megmondania, ki vezesse az országot.


Számon kérik Ausztrián a kvótát

Az Európai Bizottság megkapta az osztrák kormány levelét, amelyben Bécs mentességet kért a menedékkérők áthelyezését célzó európai uniós program alól, Ausztriának azonban a többi tagállamhoz hasonlóan eleget kell tennie a kötelezettségeinek – közölte tegnap a brüsszeli testület illetékes szóvivője, Natasha Bertaud. Emlékeztetett, a tagállamoknak kötelességük részt venni a 160 ezer menekült áthelyezését célzó mechanizmusban, amelyet 2015 szeptemberében fogadtak el minősített többségi szavazással az uniós belügyminiszterek (Budapest és Pozsony az Európai Unió Bíróságán támadta meg a döntést). Az Österreich napilap friss felmérése szerint az osztrákok mintegy hetven százaléka nem akar menekülteket befogadni az európai uniós áthelyezési program keretein belül, a válaszadók mindössze 21 százaléka helyeselné a kvóta szerinti 1900 ember befogadását. Eközben Burgenland szabadságpárti (FPÖ-s) tartományfőnök-helyettese, Johann Tschürtz többek közt arra tett javaslatot, hogy lovas rendőrökkel is védjék a határt.
(ŐM)