Külföld

Szabadlábon az al-Dzsazíra újságírói

A vád szerint negatív képet festettek Egyiptomról

Szabadlábon védekezhetnek az al-Dzsazíra pánarab hírtévé újságírói, akiket Egyiptomban tartottak fogva. A vád szerint a tudósítók támogattak egy betiltott iszlamista szervezetet, a Muzulmán Testvériséget, továbbá Egyiptomról is negatív képet festettek. Szabadon engedték azt a három egyetemistát is, akiket az újságírókkal együtt fogtalk perbe.

fahmi
Mohamed Fahmi 
Elhagyhatná az országot az egyiptomi állampolgárságát pár hete leadó, kanadai állampolgárságú Mohamed Fahmi, akit a bíró 250 ezer egyiptomi font (több mint 8,9 millió forint) óvadék megfizetésére kötelezett. Az újságíró azonban nem tervezi a kiutazást.
Fahmit, az ausztrál Peter Greste-et és az egyiptomi Báher Mohamedet tavaly júniusban héttől tíz évig terjedő börtönre ítélte egy kairói bíróság. Greste-t 400 nap fogság után a hónap elején kitoloncolták az országból. Egyebek mellett az volt a vád ellenük, hogy a betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezetet támogatták, és tudósításaikkal negatív képet festettek Egyiptomról.