Külföld

Svédország Moleenbekje

Rinkebyben nincs semmi „svéd”, semmi Európa, és soha nem is volt

A testet tetőtől talpig fedő fekete burkában válogatja a friss paradicsomot két asszony a Rinkeby Center szupermarketjének utcára nyíló zöldséges pultjáról, a csarnok szemközti oldalán egy zsúfolásig megtelt, lelakott kávézóban középkorú muszlim férfiak csoportja perlekedik valamin délelőtti presszójuk szürcsölgetése közben. A mögöttük lévő pult roskadozik a pisztáciával díszített mézédes baklava tucatnyi variációja alatt, autentikus svéd fahéjas csigát, vagyis kanelbullart azonban hiába keresünk a sütemények kínálata között.

Pedig joggal tennénk, hiszen a marokkói hangulat ellenére Rinkeby nem valamelyik észak-afrikai országban van, és nem is a Közel-Keleten, hanem alig tizenöt perc metróútra Stockholm csipkés házakkal díszített színpompás belvárosától. A svéd főváros külterületének ezen részén azonban nincsenek Björnök, Thore-ok, Alfok vagy Ulrikák; helyettük Muhammadok, Hasszánok és Ahmedek hirdetései töltik meg a városrész főterének közepére felállított közösségi faliújságot. A mozdulataimat kíváncsi érdeklődéssel követő pillantások is mind arról tanúskodnak: az egyetlen egzotikumnak én számítok itt.

A „muszlim gettónak” is nevezett rossz hírű városrész valamivel több mint tizenötezer fős lakosságának napjainkban csaknem kilencven (!)százalékaelső- vagy második generációs bevándorló a legutóbbi becslések szerint.A svéd statisztikai hivatal azonban – politikai korrektségre hivatkozva – évtizedek óta nem gyűjt adatot a lakosok vallásáról és etnikai származásáról, az állampolgársági és a születési ország adataiból ugyanakkorle lehet vonni következtetéseket. Egy 2014-es statisztika szerint Svédország népessége körülbelül kilenc és fél millió fő, ebből két és fél millióan külföldi gyökerekkel rendelkeznek. Az akkori adatok szerint 154 ezer svéd állampolgár valamelyik afrikai országban született(legtöbbjük Szomáliában, Eritreában és Etiópiában), az elmúlt másfél évben Európát, és elsősorban – Németország mellett – Svédországot sújtó intenzív migrációs hullámot tekintve azonban ezek a számok nyilvánvalóan többszörösükre emelkedtek. A bőkezű jóléti támogatottságokról és a liberális bevándorláspolitikájáról elhíresült skandináv állam ugyanis az egyik legkedveltebb célország a jobb élet reményében útra kelt menedékkérők és gazdasági bevándorlók körében; az ország – versenyben a németekkel – lakosságarányosan több menekültet fogad be, mint bármely másik európai uniós tagállam.

lori svéd lead
Forrás: Wikipédia

A bevándorlók számának ugrásszerű növekedése nagyot fordított a svéd állampolgárok toleranciaszintjén is, a helyi rendőrség adatai szerint ugyanis korábban soha nem volt olyan magas az idegenellenesség indítékával elkövetett bűncselekmények száma, mint az utóbbi évben. A bevándorlásellenes közhangulat a nagypolitikában is jelen van: rendkívül megerősödött a migráció nagymértékű korlátozását szorgalmazó jobboldali populista párt, a Svéd Demokraták (SD), amely az osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) vagy a francia Nemzeti Fronthoz (FN) hasonlóan egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a 2014-es svéd parlamenti választásokon pedig a harmadik legnagyobb politikai erőnek bizonyult. Ami nem csoda, hiszen a szinte szélsőségesen konszenzuskereső svéd politikai doktrína bőkezűen támogatja a bevándorlókat, annyira, hogy ma már ott tartanak, hogy a tartózkodási engedéllyel rendelkező migránsok bizonyos előjogokat élveznek a svédekkel szemben, például a lakáshoz jutást tekintve. A svéd albérlők uniója (Hyresgästföreningen) által 2014-ben közzétett felmérés szerint a harmincas éveiben járó svédek zöme arra kényszerül, hogy a szüleivel éljen. Eközben a menekültstátuszt és a letelepedési engedélyt „tonnaszámra” kibocsátó – egyébként évek óta befogadóhelyek szűkében lévő – bevándorlási hivatal (Migrationsverket) az illetékes önkormányzatokra hárítja át a menedékkérők gyakorlati befogadását.Ez a teher gyakran érdekes megoldásokat eredményez, például olyat, hogy adott város(ok) vezetése kénytelen piaci áron öröklakásokat vásárolni, hogy kiadják azokat a szociális segélyen elő bevándorló családoknak, esetleg panziókat bérelnek nekik, igen borsos áron.

Rinkeby egyébként egyik „végterméke” a legnépesebb skandináv állam azon kormányprogramjának, amely 1965 és 1975 között egymillió új lakás építését hivatott megvalósítani a nagyobb svéd városok körül azért, hogy véget vessen az évtizedek óta problémát jelentő lakáshiánynak. Az otthonteremtő program legnagyobb haszonélvezői pedig – mint ahogy sok más városrészben is – a bevándorlók lettek, ezzel a szociológiai tankönyvek szegregációmeghatározásának mintapéldájává válva. Rinkeby hangulata ugyanis össze sem hasonlítható például a francia főváros északi szélén fekvő Saint-Denis-vel, ahol hetente kétszer is megvalósul a multikulturalizmus Brüsszelben vágyott képe azáltal, hogy Párizs külvárosának asszonynépe delíriumos állapotban válogat az olcsóbbnál olcsóbb arab holmik közt a városrész nevével azonos székesegyház tövében felállított piacon. És nem hasonlítható az „Eurábia fővárosaként” gúnyolt Rotterdamhoz sem, ahol – ha rossz szájízzel is, de – megfér egymástól kőhajításnyi távolságra a többezer fős muszlim közösséget kiszolgáló mecset és a holland országimázs-építésben a tulipán és a szélmalom felett győzedelmeskedő coffee shop.Rinkebyben ugyanis nincs semmi „svéd”, semmi Európa, és soha nem is volt.Multikulturalizmus helyett itt sokkal inkább egy hátrányos társadalmi helyzetű, zárt, egyoldalú kulturális miliő jött létre, csordultig állami segélyeken tengődő muszlim fiatallal és frusztrációval.

Március elején az is megtörténhetett Rinkebyben, hogy az arcukat maszkkal eltakaró muszlim férfiak csoportja rátámadt egy ausztrál tévéstábra, amelytörténetesen épp az európai menekültválságról készítettek – volna – riportot. A 60 Minutes című műsor legújabb részét forgató stáboperatőrének kiverték a fogát, a „fiatal, afrikai férfiakként” aposztrofált csoport egyik tagja téglát vágott a kamerához, a stáb fotósának pedig autóval áthajtottak a lábán, amiért felvételeket „mertek készíteni” a bevándorlók lakta negyedben. Ezek után Liz Hayes újságírónő és csapata jobbnak látta, ha elhagyja a helyszínt – ezt már Jan Sjunesson,  az Avpixlat nevű ellenzéki svéd hírportál újságírója meséli, aki az ausztrál stábot kalauzolta a külvárosban. „Az eset után azonnal kihívtuk a rendőrséget, de miután elmentek, ismét barátságtalanná vált a hangulat, ezért eljöttünk – emlékszik vissza Jan. A fiatalok azt kiabálták, hogy „ti a mi területünkre jöttetek” – tette hozzá. Mint mondta, a hatóságok már több mint egy éve arra kérték az újságírókat, hogy ne menjenek a Rinkebyhez hasonló városrészekbe rendőri kíséret nélkül, ahogy mentő vagy tűzoltó sem megy ki semmilyen riasztáshoz megfelelő biztonsági kíséret hiányában. A svéd média szinte egyáltalán nem számolt be a stáb elleni támadásról, vagy ha igen, akkor az ausztrál médiára hivatkozva. „Persze, a híradásokat arra élezték ki, hogy én mint »a hírhedten bevándorlásellenes ellenzéki újságíró« ott voltam a helyszínen” – jegyzi meg némi malíciával a hangjában Jan.Hozzáteszi ugyanakkor: a svéd médiában általános tendencia mindenkit teleaggatni a „rasszista” vagy „szélsőjobboldali” jelzőkkel, aki szólni mer a radikális iszlám terjedésének kockázatairól vagy a sikertelen integrációról.

Jan szerint a legnagyobb probléma az, hogy Svédországban nem nyitott a diskurzus a bevándorlás jelentette kockázatot és kiváltképp annak egyre intenzívebb mértékéttekintve. A svéd kormány retorikája például jellemzően magát Svédországot „hibáztatja” a frusztrált közösségek bűncselekményeiért, a problémák orvoslását pedig a még több integrációra fordított pénzben és egyéb szociális juttatásokban látja. Mint mondja, a helyi rendőrség egy tavalyi jelentése szerint százkilencvenhat olyan „problémás” terület van az országban, ahol bűnözői csoportok és/vagy drogdílerek próbálják saját kezükbe ragadni az irányítást, ezen kívül pedig számon tartanak ötvenöt olyan területet is, amelyre a médiában legújabban a „nogo” zóna kifejezéssel divatos hivatkozni. „Ez persze megint ingoványos talaj, a szófordulat magában hordozza a pejoratív stigma lehetőségét” – teszi hozzá Jan, aki egy olyan világban edződött meg, ahol a félelem, de még a bizonytalanság is rasszizmusnak számít.

Persze, nem minden bevándorló él Stockholmban a Rinkebyt jellemző lepusztult körülmények között, a tehetősebb réteg ugyanis a szomszédos elővárosok valamelyikében, Husbyban, Akallában vagy a Svédország Szilícium-völgyének is nevezett Kistában rendezkedik be. Ez nem azt jelenti, hogy a munkásosztály és a középosztály lakónegyedeiként számon tartott kerületekben ne lennének túlsúlyban az „új svédek”, ahogy a helyi szleng nevezi a bevándorlókat, az itteniek többségének azonban „egyéb” jövedelmük is van a szociális juttatások mellett. Például szállásadónk, a pakisztáni származású Furqan és felesége, Ifranyolc éve élnek a Rinkby-től tíz perc gyalogútra lévő Husbyban, ahol boldogan nevelik kétéves, már Svédországban született gyermeküket. Mindketten jól beszélnek svédül és angolul, Furqan pedig a közeli multinacionális konszernek egyikében programozóként dolgozva teremti meg családja számára az életrevalót. Lakásuk is pontosan olyan, mint amilyennek a messziről jött ember egy skandináv otthont elképzel: gondosan összeválogatott modern bútorok, letisztult, tágas enteriőr néhány élénk színű kiegészítővel megbolondítva, szobáról szobára járva pedig éppolyan érzésünk van, mintha az Ikeás katalógus legfrissebb számát lapozgatnánk.

Az „Islamic Relief” feliratú bögrében felszolgált kávé és a közeli mecset konyhaszekrényre felragasztott imarendje azonban némileg kijózanít a makulátlan svéd álomból.

A világ legszorosabbra zárt jövedelmi ollójával és a legfejlettebb szociális hálójával büszkélkedő Svédország „Andrássy útjain és Váci utcáin” egyébként alig látni bevándorlót, vagy ha mégis, akkor nagy valószínűséggel utcaseprőként, buszvezetőként vagy egy gyorsétterem pultosaként „vegyül el” a jól öltözött, tehetős svédek között. Kicsit emlékeztet ez a brüsszeli Európai Parlament épületére, amelyben szinte egytől egyig afrikai származású emberekből áll a takarítószemélyzet,amelynek tagjai észrevétlenül töltik újra a migrációs válság humánus és politikailag korrekt megoldásain hónapok óta elmélkedő képviselők kiürült kávés csészéit, vagy szedik össze az öltönyös urak által hátrahagyott szemetet.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom