Külföld
Soros hajói szállítják a migránsokat
Közel kétmillió bevándorló érkezett az amerikai tőzsdespekuláns által finanszírozott hajókon
Nagy nemzetközi visszhangot kapott az elmúlt hetekben, hogy Olaszország megelégelte az illegális migrációt és a Soros György által támogatott hajók tevékenységét, így megtiltotta az Aquarius nevű hajó kikötését, amelyen több száz migránst utazott. Miután a hajót Málta és Franciaország sem akarta fogadni, végül a frissen hivatalba lépett, bevándorlásbarát, baloldali spanyol kormány fogadta be azt, emlékeztet összefoglalójában az origo.hu.
A Sea Watch-ot és a Sea Eye-t jelentős baloldali és globalista alapítványok támogatják, mint a németországi Heinrich Böll Alapítvány, a Rosa Luxemburg Alapítvány, az Amadeu Antonio Alapítvány és a Soros György-féle Open Society Foundation. A Heinrich Böll Alapítvány többek között olyan menekült fiataloknak is ösztöndíjat biztosít, akik újságírók szeretnének lenni.
2014-ben alapította Christopher Catrambone és Regina Catrambone a Migrant Offshore Aid Station (MOAS) nevezetű NGO-t.Christopher Catrambone 500 ezer dollárt adományozott a Soros György tulajdonában álló Avaaz.org-nak. Az Avaaz például aktívan beavatkozott a magyar választási kampányba, és Orbán Viktor leváltására buzdított több közösségi portálon futó hirdetésben.
A Soros-féle Nyílt Társadalom alapíttványtól kapott támogatást a Földközi-tengeren tevékenykedő SOS Mediterranée és Orvosok határok nélkül nevezetű szervezet, valamint a Save the Children is.
Véget akarok vetni az embercsempészek és maffiózók üzletének – tudatta Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Facebook-oldalán. Világossá tette, hogy a kikötési tilalom az összes Soros György által finanszírozott szervezet - Proactiva Open Arms, az SOS Méditerranée, a Sea-Watch és a Sea-Eye – hajóira vonatkozik,amelyek a tengeren vagy máltai kikötőkben tartózkodnak. Salvini külön kiemelte azt is, hogy a ezeket a hajókat Soros György finanszírozza.
2014 óta több mint 1,7 millió migráns érkezett Európába tengeri útvonalon
A migránsok tengeri beszállításában komoly szerepet játszanak a különböző NGO-k hajói. Valamivel több mint 1,7 millió migráns érkezett a tengeren 2014 óta, őket regisztrálták vagy legalábbis valami feljegyzés készült róluk. De a szám becslések szerint nagyjából tíz százalékkal több lehet, hiszen köztudottan nem sikerül mindig mindegyik migránst dokumentálni.
Még 2016 végén a Financial Times írt arról, hogy a Frontex, az EU határvédelmi ügynöksége aggodalmát fejezte ki a Földközi-tengeren működő NGO-k és embercsempészek közötti összejátszások miatt. A cikk szerint a migránsok pontos instrukciókat kapnak az embercsempészektől arra nézve, hogy hol érhetik el az NGO-k hajóit.
A Frontex már korábban is erősen kritizálta az NGO-kat, mivel azok nem voltak hajlandóak együttműködni az embercsempészek elleni nyomozásban.
Így mentenek az NGO-k
2017 elején Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője a Die Weltnek elmondta, hogy 40 százalékát a mentéseknek az NGO-k végzik. Ezt alátámasztotta egy olasz kutatóintézet is. Adataik szerint az NGO-k által a Földközi-tengeren végrehajtott mentések aránya a 2014-es egy százalékról 2017-ben 41 százalékra nőtt.
A különböző NGO-k által lebonyolított mentések már az embercsempészettel határosak: a civil szervezetek hajói közelebb mehetnek a partvidékhez, mint a Frontex hajói, ez pedigarra ösztönzi az embercsempészeket, hogy még kevesebb üzemanyaggal és ivóvízzel, még több emberrel a fedélzeten indítsák el a csónakjaikat. Ezt követően a migránsokkal teli csónakok vészjelzést adnak le a nyílt vízről az NGO-k számára, amelyek egyfajta vízi taxiként partra viszik az illegális bevándorlókat.
Az Open Arms
A különféle NGO-k több hajóval dolgoznak a Földközi-tengeren. Ezek közül az egyik legismertebb az Open Arms, ami Proactiva Open Arms nevezetű NGO tulajdonában van. A jármű 2015-ben kezdte meg a tevékenységét előbb az Égei-tengeren, majd a Földközi-tengeren. A szervezet saját adatai szerint 2015 óta 59 247 migránst mentett ki a tengerből,ebből 32 573-at az Égei-tengeren, és 26 674-et a Földközi-tengeren.


A Jugend Rettet
A német Jugend Rettet nevezetű szervezet a Iuventa nevű hajójával 2016-2017 között, 15 akcióban, több mint 14 000 migránst hozott be Európába. 2017 augusztusában a trapani ügyészség – az olasz rendőrség egy évig tartó nyomozását követően – lefoglalta a hajót embercsempészet bűnszövetségben való elkövetése, és illegális migráció elősegítésének vádjával.Az ügyész tanúvallomásokkal, fotókkal, videókkal és hangfelvételekkel támasztotta alá, hogy a szervezet nem bajbajutottakat mentett, hanem illegális bevándorlókat vett át az embercsempészek hajójáról,akik nem voltak közvetlen életveszélyben, a csempészhajó pedig épségben visszaindult Líbiába. A szervezet fellebbezett a lefoglalás ellen, de fellebviteli bíróság 2018 áprilisában helyben hagyta Trapani bíróság döntését, és a hajó zárolva marad a további vizsgálatig.
A Save the Children
A Save the Children Vos Hestia hajójának személyzetét az Orvosok Határok Nélkül biztosítja. 2017 októberében felfüggesztették a Vos Hestia működését. A 2014-ben alapított MOAS hajója a Phoenix. 2014 és 2017 között 38 241 migránst vettek fel a Földközi-tengeren.
(A cikkben szereplő képek illusztrációk)