Külföld

„Soros Berlint is megtéveszti”

A német kormány, az EB és baloldali politikusok vették védelmükbe a CEU-t

„Nagy aggodalommal tekint a magyar felsőoktatási törvény módosítására Berlin” a német helyettes kormányszóvivő szerint. Ulrike Demmer úgy véli, a törvénymódosítás nehezítheti, sőt el is lehetetlenítheti a külföldi gyökerű felsőoktatási intézményeket. Németország viszont nagy figyelemmel fogja követi a törvénymódosítás hatásait, s reméli, folytatódhat az oktatás a CEU-n.

A magyar kormány sajnálattal látja, hogy George Soros hazugságai a német kormányt is meg tudják téveszteni – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki sajnálatosnak nevezte, hogy egy olyan felelősségteljes és komoly kormány, mint a német, ilyen kijelentéseket tesz, ráadásul a magyar fél megkérdezése nélkül. A kritika azért is érdekes, mert a német tartományi oktatási szabályokat megvizsgálva kérdéses, hogy ott működhetne-e egyáltalán Soros-féle egyetem – jegyezte meg. A szóvivő leszögezte: a bírált jogszabály-módosítás célja a feltárt szabálytalanságok felszámolása és a kivételezés megszüntetése, s nincsenek benne teljesíthetetlen feltételek. Hozzátette: az amerikai féllel már tárgyalnak arról, miként lehet megfelelni ezeknek.

Zömmel baloldali európai parlamenti (EP) képviselők Berlinre is rálicitáltak. Gianni Pittella, az EP szociáldemokrata frakcióvezetője szerint „meg kell állítani Orbánt, mert darabonként adja el a magyar demokrácia alapköveit”, s az EP és a néppárti frakció nem hallgathat az ügyben. A kritikákhoz az Európai Bizottság is csatlakozott, s aggasztónak nevezte a törvénymódosítást. Közölte, jövő héten az uniós biztosok napirendre veszik a jogszabályt.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, Magyarország jövőjéről a magyaroknak kell dönteniük és visszautasítják, hogy politikusok Brüsszelből és Strasbourgból akarják megmondani, mit tegyenek a magyar emberek. „Mi a magunk útját járjuk, ne mások döntsenek helyettünk az energiaárakról, az adókról, a felsőoktatás szabályozásáról, a munkahelyteremtés támogatásáról, vagy éppen arról, hogy kikkel éljünk együtt saját hazánkban” – fogalmaztak. A strasbourgi sajtótájékoztatón ismét politikai támadást intéztek Magyarország ellen, a magyar kormány ugyanakkor csak úgy tudja sikeresen képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben, ha maga mögött érzi az állampolgárok támogatását – tették hozzá.

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője Twitter-üzenetben kritizálta Magyarországot a CEU ügyében. „Amint az Európai Bizottság döntést hoz, a magyar kormánynak alkalmazkodnia kell hozzá” – írta a politikus.