Külföld

Sikeres volt a magyar érdekérvényesítés

Orbán Viktor: Népvándorlás zajlik a világban, megépül a déli határzár

„Semmilyen elégedettségre nem ad okot Magyarország jelenlegi helyzete, így a brüsszeli tárgyalások eredményét is ennek fényében kell értékelni” – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. Lapunk felvetésére azt mondta: nem akarunk egy olyan gazdasági mélyítésben részt venni, amiben az eurózónára meghatározott kötelezettségek azokra is vonatkoznak, akik nem is tagjai.

Miniszterelnok
A védelem kötelesség a kormányfő szerint (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/burger Barna)

„Ha mindenki betartaná a dublini megállapodásokat, akkor nem kéne elvinni senkit, sőt Magyarországra nem is érkeznének menekültek.

A menekülttáborokat be akarjuk zárni, kétségtelen azonban, hogy a hozzánk érkezők elképzelhetetlen helyzetben vannak, segíteni kell. Meg kell érteni, hogy népvándorlás van, egyszerre kell szívembereknek lenni és az agyunkat is használni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követő sajtótájékoztatón. Újságírói kérdésre a kormányfő úgy fogalmazott: semmilyen elégedettségre nem ad okot az ország jelenlegi helyzete, így a tárgyalások eredményét is ennek fényében kell értékelni. Egyébként pedig nincs is más lehetőség csak az, hogy ideiglenes határzárat építsünk a déli határon.

„Senki sem érkezhet menekültként Magyarországra, akit be akarunk fogadni, arról egyenként fogunk dönteni. Ha nem érkezik senki, akkor lehet kezdeni vitát arról, kiket és milyen szempontok alapján fogadunk be. Ám a mostani helyzetben erről aligha lehet vitát nyitni, kézbe kell venni a helyzetet, rendezni kell azt. Amint felépül a kerítés, akkor megváltoznak a menekültútvonalak” – mutatott rá. Ha pedig biztonságban akarunk élni, akkor arra önerőből is áldoznunk kell. Az ezzel kapcsolatos uniós támogatásokról a miniszterelnök elmondta, hogy nem szeretné, ha kialakulna egy olyan reflex Magyarországon, hogy minden esetben segítenek nekünk.

„A mi kötelességünk a határunk megvédése, akinek nincs határa, az nem állam. A védelem nem egy lehetőség, hanem kötelesség” – mondta. Kitért arra is, hogy a menekültáradatról százból nyolc-kilenc ember esetében lehet igazolni, hogy üldöztetésnek lenne kitéve, ha visszaküldenénk. Szerinte a csúcs legfontosabb eredménye az európai álláspont, miszerint mindenkit távol kell tartani Európától, aki nem jogosult menekültstátusra. „Mindenki maga dönt, hogy kit enged be a saját házába. Hazánk nem fogja visszavenni azokat az embereket, akik nem Magyarországon léptek be az unió területére” – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor erkölcsi kioktatást nem fogad el, „mert mi tudjuk, milyen az, amikor a határon háborús menekültek sorakoznak föl. Nem áll módunkban több tízezer embernek életlehetőséget adni Magyarországon, mivel mindnyájan rosszabbul járnánk.”

Ukrajnával kapcsolatban úgy fogalmazott a kormányfő, hogy amerikai fegyvertelepítés zajlik Közép-Európában, ami Szlovákiát és Magyarországot még nem érinti, igaz, nem is volt ilyen megkeresés. Egy nehéz ukrán helyzetben csak magunkra számíthatunk. Egyelőre az ukránok hazánkba érkezése elmaradt, de nagyon figyelnünk kell arra, mi történik a szomszédban, a magyar államigazgatásnak felkészültnek kell lennie a váratlan helyzetekre.

Gazdasági ügyekről is tárgyaltak a csúcson: „Az együttérzés hangján beszélünk a görög emberekről – mondta Orbán –, olyan adósságtömeg van mögöttük, amelynek a visszafizetéséről nagyon nehéz beszélni, mivel egyelőre csak a hiteltörlesztésekre megy el a gazdasági növekedés.”

Az országspecifikus ajánlásokat úgy értékelte, hogy más csillagrendszerben mozgunk, mint az Európai Bizottság, amely kritizálja a közmunka rendszerét. A kormányfő elismerte, hogy lehetne hatékonyabb a közmunka, de azok , akik ebben részt vesznek, évtizedek óta nem dolgoztak rendszeresen. A közmunka mögött húzódó keresztény politikai filozófia nem fog megváltozni – mondta.

Lapunk felvetésére Orbán Viktor úgy válaszolt: nem akarunk olyan gazdasági mélyítésben részt venni, amiben az eurózónára vonatkozó kötelezettségek azokra is érvényesek, akik nem ezt a fizetőeszközt használják. Ezzel együtt az eurózóna középtávú fejlesztésére vonatkozó koncepció első pillantásra biztatónak tűnik.


Röviden. Sikeres volt a visegrádi országok lobbija

• Az EU-országok csúcsvezetői megállapodtak abban, hogy – miközben a szintén jelentős menekültnyomásnak kitett Magyarország és Bulgária ügyét külön kezelik – a következő két év során negyvenezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

• „Fontos a visegrádi országok közös állásfoglalása a schengeni határok külső védelmének módját illetően” – mondta Mitrovits Miklós, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. „Nem csak arról van szó, hogy Magyarország mit akar a kérdésben, nagyon fontos, hogy mellénk állt a többi visegrádi ország is” – hangsúlyozta.

• Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Magyarország már hónapok óta arra törekedett, hogy az EU elismerje, az Európára nehezedő migrációs nyomás harmada Magyarországot érinti, itt regisztrálják az illegális bevándorlók harmadát. A visegrádi országok lobbija sikeres volt.

• Kiábrándítónak nevezte a menekültválság kezelése terén tett európai vállalásokat pénteken Peter Sutherland, az ENSZ migrációs ügyi különmegbízottja, aki az embercsempészek elleni haditengerészeti művelet tervét is elítélte.

•„A kontinens Orbán Viktor szerint elveszett, ha nem zárja le határait, és nem őrzi meg keresztény gyökereit. A politikai üldözötteket befogadják, a legtöbb menekültet azonban megélhetési bevándorlónak tartja” – elemezte a magyar kormányfő politikáját a Der Spiegel. A német lap szerint Orbán fenntartja az igényét, hogy „politikailag inkorrekt” módon beszélhessen. Hívei elismeréssel adóznak neki ezért – írta a szerző. Bírálói ugyanakkor eltérő véleményen vannak azzal kapcsolatban, hogy kijelentéseit miként értékeljék – tette hozzá, Kéri László és Tamás Gáspár Miklós véleményét idézve.