Külföld
Sikeres a dzsihadisták ellentámadása Szíriában
Iraki hadsereg: kétezer-ötszáz dzsihadistával végeztünk
Az OSDH szerint az ISIS három, Mabídzstól délre fekvő falut foglalt vissza az SDF-től, a kurd-arab erők legalább 28 harcosa halt meg a meglepetésszerű ellentámadásban.
Az Egyesült Államok légierejének és különleges erőinek támogatásával bíró SDF három hete zárta szinte teljesen körbe Manbídzs városát, megfigyelők arra számítottak, hogy hamarosan behatolnak a városba.
Sarfan Darvis, a hadműveleteket irányító katonai tanács vezetője közölte: sikerült visszaverni az IÁ támadását, sok dzsihadistát öltek meg, az SDF pedig megtartotta állásait a város körül. Hozzátette, a Manbídzs elleni támadás várat még magára, az egész várost aláaknázták a dzsihadisták.
Az offenzíva az IÁ utolsó hídfőállásának felszámolását célozza a török-szíriai határon, ugyanakkor valamelyest lelassult a városban rekedt, illetve az onnan menekülő több ezer civil miatt.
Az SDF mintegy 2 kilométerre volt már szombaton a város központjától, de a dzsihadisták ellentámadása miatt meghátrálni kényszerült.
Az OSDH korábban közölte: az Iszlám Állam a Rakkától 50 kilométerre délnyugatra fekvő Tabka város körzetében állomásozó szíriai kormányerők ellen is támadást indított vasárnap este, és kiüldözték a hadsereget Rakka tartományból.
Rakka tartomány azonban a dzsihadistáké
Az Iszlám Állam (ISIS) fegyveresei kiüldözték a szíriai kormányerőket Rakka tartományból, miután a dzsihadisták de facto szíriai fellegvárától mintegy 50 kilométerre délnyugatra fekvő Tabka városánál sikeres ellentámadást hajtottak végre a város bevételét célzó hadsereg ellen - jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns civil szervezet.
A kormányerők június 3-án indítottak offenzívát a stratégiailag fontos város elfoglalásáért. Korábbi beszámolók szerint a szíriai hadsereg vasárnap előrenyomult a szimbolikus jelentőséggel bíró Tabka légitámaszpont körzetében, miután elfoglalta a létesítményhez közeli Tavra olajmezőt.
Az OSDH szerint a dzsihadisták azonban még aznap este ellentámadást indítottak, majd kiüldözték a kormányerőket Rakka tartományból. A harcokban mintegy 40 szíriai katona halt meg.
A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint az IÁ több száz fegyveresét vezényelte Rakka városába Tabka megvédésének céljából.
A Tabka városa mellett fekvő légitámaszpontnak az adja szimbolikus értékét, hogy a létesítmény volt a kormányerők utolsó állása Rakka tartományban, míg a 2014 augusztusában a dzsihadisták le nem rohanták. A fogságba ejtett, mintegy 160 szíriai katonát levetkőztették, a sivatagba hajtották, és lemészárolták a szélsőségesek. Az öldöklésről felvételeket is készítettek, amiket a közzétettek a világhálón. A légitámaszpont elfoglalásával emellett nagy mennyiségű lőszer és különböző fegyverek kerültek az IÁ kezére.
Fallúdzsában nyomul előre az iraki hadsereg
Az iraki hadsereg katonái közben az ostromlott Fallúdzsa két újabb kerületéből szorították ki a katonákat, az offenzíva megindítása óta pedig az ISIS kétezer-ötszáz fegyveresével végzett – tudatta az iraki hadsereg egyik parancsnoka.
Haider el-Obejdi tábornok elmondta, hogy a katonaság sorra tisztítja meg az utcákat és épületeket a terroristák által hátrahagyott, házi készítésű robbanószerkezetektől.
Az iraki haderő májusban, félkatonai szervezetekkel összefogva és az Egyesült Államok vezette koalíció légi támogatásával kezdte meg Fallúdzsa ostromát. Múlt pénteken sikerült behatolniuk a város központjába. Elfoglalták a kormányzati épületeket és a központi kórházat is. Haider al-Abádi iraki kormányfő ezt követően győzelmet hirdetett. Katonai vezetők szerint ez a város 80 százalékának felszabadítását jelentette.