Külföld

Sebezhetetlen légvédelmet telepít Izrael

Harci repülőgépek gázai célpontokat támadtak

A rövid hatótávolságú lövedékek elleni új, figyelmeztető radarrendszert telepít az izraeli hadsereg a Gázai övezet határához.

A napokban telepíteni kezdett taktikai rendszer célja, hogy javítsa a határ menti települések riasztásának hatékonyságát. Az új rendszert a tavaly nyári Erős Szikla hadművelet tanulságaként építik ki, a tervek szerint három hónap alatt, ugyanis a hadműveletben felszínre került, hogy miközben a nagyobb hatótávolságú rakéták ellen hatékonyan véd a Vaskupola nevű légvédelmi rakétarendszer, Izrael sebezhető maradt a kis távolságra kilőtt rakétákkal és a két-három kilométerre eljutó aknagránátokkal szemben.

A jeruzsálemi közszolgálati rádió honlapja szerint az izraeli hadseregben attól tartanak, hogy egy következő, a Gázai övezet elleni háborúban a Hamász kihasználja ezt a gyenge pontot, és elsősorban az övezet melletti településeket veszi célba. Az új riasztórendszert a hadsereg kiépíti majd a katonai alakulatok felvonulására szolgáló területek védelmére is, ugyanis tavaly nyáron a harcok idején több alkalommal a határ melletti, még Izraelben lévő gyülekezőterepen csapódtak be a rövid távú lövedékek, több katona halálát és sebesülését okozva.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint tegnap izraeli harci repülőgépek támadást intéztek a Gázai övezet ellen, ahonnan előző este rakétákat lőttek ki izraeli területre. Áldozatokról nem szólnak a jelentések.