Külföld
Róháni hazaengedi a tüntető diákokat
Az iráni demonstrációk alatt több ezer diákot vettek őrizetbe
"Miután az államfő tanácskozott a belügyminiszterrel és a titkosszolgálat vezetőjével, elrendelte, hogy engedjék szabadon egy-két napon belül az összes diákot" - mondta Manszúr Golámi tudományos kutatásügyi miniszter a kormányülést követően.
Becslések szerint 3700 körül lehet azoknak a diákoknak a száma, akik a múlt héten több iráni városban tüntettek, és emiatt rács mögé kerültek.
Róháni már korábban is megértést mutatott a demonstrálók iránt. Hétfőn azt mondta, hogy az utcára vonuló fiatal irániak elégedetlensége nem szorítkozik pusztán gazdasági követelésekre, azon túlmutat, az aktivisták nem hajlandóak többé alávetni magukat egy elöregedő forradalmi elit életmódjának és nézeteinek.
Róháni szavaival egyúttal bírálta keményvonalas, konzervatív riválisait.