Külföld

Radovan Karadzic tíz vádpontban bűnös, negyven évet kapott

A volt szerb elnök fellebbez az ítélet ellen

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt. Egy nappal korábban a boszniai szerbek egykori elnöke ártatlannak vallotta magát egy interjúban. Karadzic ügye 1995 óta húzódik.

A hágai Nemzetközi Törvényszék ítélete szerint a volt szerb elnök:

  • felelős a boszniai településeken elkövetett emberiesség elleni bűnökért
  • felelős a Szarajevó ostromakor elkövetett háborús bűncselekményekért
  • felelős srebrenicai népirtásért, amelyhez egyetértését adta
  •  nem bűnös a népirtással kapcsolatos vádak egyikében


A Törvényszék az egykori szerb vezetőt negyvenéves börtönbüntetésre ítélte.

„A boszniai Szerb Köztársaság elnökeként és a hadsereg legfőbb parancsnokaként a vádlott volt az egyetlen személy, akinek módjában lett volna megakadályozni a boszniai muszlim férfiak meggyilkolását” - hangsúlyozta az NT elnöklő bírája, O-Gon Kvon. Hozzátette, Karadzic ehelyett maga rendelte el a fogva tartott boszniai muszlimok elszállítását és megölését, miután a szerb erők elfoglalták az ENSZ védett övezetének számító települést.

A bíróság ugyanakkor nem állapította meg Karadzic felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, amely szerint a boszniai szerb hadsereg genocídiumot követett el a muzulmánok és horvátok ellen hét másik településen.

A törvényszék felelősnek mondta a volt boszniai szerb elnököt a Szarajevó három éven át tartó ostromakor elkövetett háborús bűncselekményekért. Az ítéletben kiemelték, hogy a hadsereg Karadzic jóváhagyása nélkül nem ágyúzhatta, illetve lövethette volna orvlövészekkel a - háború előtt szerbek, muzulmánok és horvátok által vegyesen lakott - boszniai fővárost.

A csütörtökön délután kihirdetett ítéletében a bíróság emberiesség elleni bűncselekményekben is bűnösnek találta a hetven éves politikust.

Az ítélethirdetést szenvtelen arccal végighallgató, sötét öltönyt és világoskék nyakkendőt viselő Karadzic ügyvédje később bejelentette, hogy fellebbezést fognak benyújtani az ítélet ellen. Mint Peter Robinson ügyvéd mondta, védencét sokkolta, hogy bűnösnek találták a boszniai háborúban elkövetett jogsértésekért.

A bíróság épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy felelősségre vonják Karadzicot a népirtásért. „A boszniai muzulmánok végre kaphatnak egy kis megnyugvást” - mondta az egyik demonstráló.

A rendőrség nagy erőkkel volt jelen az ítélethirdetés helyszínén.

Karadzic: A srebrenicai mészárlás csupán mítosz

A bírósági ítéletet sokak borítékolhatónak tartották, szerintük a valódi kérdés inkább az volt, hogy a vádpontok közül hányban találják bűnösnek, és melyek lesznek azok a bűncselekmények, amelyben megállapítják az egyéni felelősségét, azaz mely esetekről tudott, mire adott személyesen parancsot, és különösen, mekkora volt a szerepe a srebrenicai népirtásban.

A per során az egykori pszichiáter Karadzic azzal védekezett, hogy a srebrenicai mészárlás csupán mítosz, a bűncselekményeket a muzulmánok rendezték meg, és a boszniai szerbekre terelték a gyanút.

Az ügyészség a per során háromszázharminchét tanút vonultatott fel, és életfogytig tartó börtönbüntetést kért Karadzicra. Az egykori boszniai szerb vezető viszont ártatlannak vallotta magát, és azzal vádolta meg a törvényszéket, hogy az nemcsak felette, hanem az egész szerb nép felett ítélkezik, az ügyészségnek pedig semmilyen bizonyítéka sincs, amely összefüggésbe hozná őt a boszniai háború idején elkövetett bűncselekményekkel.

A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek - az az év végén aláírt daytoni békeszerződés pedig eltiltotta hivatalától -, ő azonban éveken át bujkált, és csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki Hágának. A következő évben kezdődött meg a hágai pere.

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában a mai napig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban inkább hősként tekintenek rá.

Vucic: Nem használhatják az ítéletet Szerbia elleni támadásra

Szerbia nem engedi, hogy a Radovan Karadzic elleni ítéletet bárki is a boszniai Szerb Köztársaság elleni támadásra használja - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök még az ítélethirdetés előtt. A szerb kormányfő megfogalmazása szerint „Szerbiának kötelessége, hogy azokról az állampolgárairól is gondoskodjon, akik az ország határain kívül élnek”. Aleksandar Vucic péntekre rendkívüli kormányülést hívott össze, amelynek témája a Karadzic-ítélet, illetve a hágai döntés jogi és politikai következményeinek felmérése.

Az ítélethirdetés napján a boszniai Banja Lukában festékkel öntötték le a Radovan Karadzicot támogató plakátokat, amelyek egy nappal korábban jelentek meg a városban.

Franjo Komarica, Banja Luka katolikus püspöke csütörtökön úgy fogalmazott: az egykori boszniai szerb elnök kétségen kívül minden tudott a Bosznia-Hercegovina területén elkövetett háborús bűnökről, és mégsem tett semmit azok megakadályozása érdekében. Hozzátette: a boszniai háború idején személyesen írt levelet az akkori elnöknek az eseményekről, választ azonban soha nem kapott.

A srebrenicai áldozatok hozzátartozóit tömörítő Srebrenicai Anyák nevű szervezet vezetője, Munira Subasic történelminek nevezte a Karadzic-ítéletet, mert szerinte „a legnagyobb bűnöző” ügyében ítéltek, aki kirobbantotta a háborút, és „pusztulásba taszította saját népét”.

Ramiz Hodan, a Szarajevóban meggyilkolt gyerekek szülei által létrehozott szervezet vezetője pedig a Balkán legnagyobb bűnözőjének nevezte Radovan Karadzicot.

A Blic című szerb napilapnak Paléban - abban a városban, ahol az elítélt családja is él - az ítélethirdetés előtt néhányan azt mondták, Karadzic ártatlan, mégis el fogják ítélni.  

„Egyetlen értelmes bíróság sem ítélhet el”

srebrenica-tömegsír
Még mindig nem sikerült azonosítani az összes srebrenicai áldozatot

Radovan Karadzic megítélése a két entitásból álló Bosznia-Hercegovinában a mai napig vitatott. Az ország egyik felén, a bosnyákok és horvátok lakta Föderációban egyértelműen háborús bűnösnek tartják, amíg a másik részen, a szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban sokan hősként tekintenek rá. A boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, Milorad Dodik például 2008-ban még bűnösnek nevezte, majd később tanúként mellette vallott, néhány nappal ezelőtt pedig egy róla elnevezett egyetemi kollégiumot avatott fel Szarajevó közelében.

Nikola Selakovic, Szerbia igazságügyi minisztere az üggyel kapcsolatban így fogalmazott: „A Radovan Karadzic elleni eljárás még az előtt lezárult, hogy elkezdődött volna”. Szerinte biztosra vehető, hogy elítélik az egykori boszniai szerb vezetőt, ugyanakkor hozzátette: ez nem fog hozzájárulni a térség megbékélési folyamatához.

Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek a háborús bűncselekményeket tárgyaló Hágai Nemzetközi Törvényszéken. Karadzic ezt követően a 2000-ig, a Milosevic-rezsim bukásáig Szerbiában élt. A szerbiai rezsiváltást követően, miután Belgrád szoros együttműködést alakított ki Hágával, Karadzic számára is kényelmetlenné vált az élet, így egy idő után bujkálni kényszerült. Hosszú szakállat növesztett, és egy magánklinikán dolgozott, a társadalomba beépülve teljesen észrevétlen maradt, csak unokaöccse tudta hol rejtőzik, noha fejére ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki. Végül 2008-ban a szerb biztonsági szolgálatok Belgrádban elfogták, majd ezután kiadták Hágának, ahol a Nemzetközi Törvényszék elé állították.

A férfi a meghallgatások során elfogultnak nevezte a hágai ítélőszéket és végig kiállt ártatlansága mellett, ahogy ezt a mostani tárgyalás előtt is tette. Ha bűnösnek találják a srebrenicai mészárlással kapcsolatban, akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat, illetve az ő ügye lenne az első a nürnbergi per óta, amelyben politikai vezetőt ítélnek el háborús bűncselekmények elkövetése miatt.

 

Forrás: MTI