Külföld
Putyin: A szocsi békekonferencia lehetőséget nyújt a terrorizmus felszámolására Szíriában
A tárgyalások megnyitóján az orosz elnök levelét Szergej Lavrov külügyminiszter olvasta fel
A Putyint idéző külügyminiszter szerint megérett az idő arra, hogy Szíriában lezárják a közel-keleti ország történelmének tragikus korszakát. Az orosz külügyi tárca vezetője megköszönte Iránnak, Törökországnak és az ENSZ-nek a békekonferencia előkészítéséért végzett munkát.
Lavrov beszédét közbekiabálásokkal zavarták meg egyes ellenzéki delegáltak, akik azzal vádolták Moszkvát, hogy légicsapásokkal civileket gyilkol Szíriában. Az incidenst az orosz állami televízióban is közvetítették. A felvételeken két biztonsági őr megközelített egy férfit a hallgatóság soraiban, jelezve számára, hogy foglaljon helyet. Más küldöttek Oroszországot biztosították támogatásukról hangoskodva. Lavrov arra kérte az egybegyűlteket, hagyják végigmondani beszédét.
A Reuters brit hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó küldöttek arról számoltak be, hogy a szervezőknek el kellett halasztaniuk a plenáris ülést, mivel heves civakodásba torkollott annak a kérdésnek az eldöntése, ki elnököljön a tanácskozáson. A Szíria-kongresszus egyik legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik ugyanis egy alkotmányozó bizottság felállítása, melynek feladata az ország új alaptörvényének kidolgozása lesz.
A szíriai rezsimet katonai erővel támogató Oroszország által rendezett konferenciára árnyékot vetett az is, hogy a Törökországból érkezett egyik szíriai ellenzéki küldöttség, amelynek soraiban a fegyveres milíciák tagjai is képviseltetik magukat, megtagadta, hogy elhagyja a szocsi nemzetközi repülőteret, s azzal fenyegetett, hogy visszautazik, ha a szíriai kormány sérelmesnek mondott lobogóját és jelképeit el nem távolítják a konferencia helyszínéről.
Az Egyesült Államok, Franciaország, és Nagy-Britannia képviselői a számukra küldött meghívó ellenére távol maradtak, mert szerintük a damaszkuszi rezsim nem volt hajlandó komolyan részt venni a genfi béketárgyalásokon. A szíriai konfliktus rendezéséről két tárgyalási folyamat is zajlik párhuzamosan: az egyik az ENSZ égisze alatt a nyugati államok támogatásával, a másik pedig Oroszország, Törökország és Irán vezetésével. A genfi tárgyalási fordulók eddig sorra kudarcot vallottak.
A szíriai ellenzék nagy része és a kurdok is bojkottálják a szocsi konferenciát, bár a szervezők adatai szerint az eseményre 1511 küldött érkezett állítólag a szíriai társadalom különböző rétegeinek a képviseletében. A résztvevők 94,5 százaléka arab, de képviseltetik magukat a kurd, jazidi, asszír, örmény, cserkesz, csecsen, dagesztáni, abház, türkmén és drúz kisebbségek tagjai is a hivatalos orosz közlés szerint. Ezen felül a tanácskozáson török és iráni kormányküldöttségek is részt vesznek, de jelen van Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja is.
Kadri Dzsamil, a szíriai ellenzék úgynevezett "moszkvai csoportjának" szóvivője kiemelte: a békét Szíriában nem lehet egyedül a kormányerők győzelmeire alapozva elérni, elengedhetetlen a politikai rendezés útját követve megállapodásra jutni. "A konfliktusnak nincs katonai megoldása. A rezsim (Bassár el-Aszad elnök kormánya) nem fogja tudni helyreállítani az országot a válság politikai rendezése nélkül. Szükség lesz más államok segítségére is. Ezért úgy véljük, a rezsim érdekében áll, hogy engedményeket tegyen" - mondta Dzsamil. Ugyanakkor megjegyezte: bár nagyobb reményeket fűz ehhez a fórumhoz, nem szabad túlzó elvárásokat támasztani.
Szíria területi épségét és a demokráciát támogatták a szocsi békekonferencia résztvevői
Szíria területi épségének tiszteletben tartását és a demokratikus utat támogatták a Szocsiban megrendezett békekonferencia résztvevői keddi zárónyilatkozatukban.
A dokumentum, amelybe a Reuters brit hírügynökség betekintést nyert, úgy fogalmaz, hogy egyedül a szíriai nép dönthet jövőbeli politikai rendszeréről.
A zárónyilatkozat szerint a résztvevőknek sikerült megállapodniuk olyan "alapvető elvekben", amelyek elengedhetetlenek a 2011-ben polgárháborúba sodródott Szíria megmentéséhez. Ezzel összefüggésben a dokumentum megjegyzi: a "demokratikus utat" támogatják azzal, hogy a szíriaiaknak választásokon kell dönteniük saját jövőjükről.
Az irat említést tesz a szíriai hadsereg megőrzéséről is. Kiemeli, hogy a hadsereg szerepe Szíria határainak védelme, a külföldi fenyegetések elhárítása és a terrorizmus elleni harc. A biztonsági szolgálatokkal kapcsolatban szintén azon az állásponton van, hogy fenn kell őket tartani azzal, hogy csak a törvény adta kereteken belül működhetnek.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy felekezeti vagy etnikai hovatartozástól függetlenül minden szíriai egyenlő jogokkal bír.
A zárónyilatkozat nem tett említést az Oroszország szövetségesének számító Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsáról.
A Szíriai-kongresszus résztvevői szerint sikerült felállítani egy 150 fős alkotmányozó bizottságot, amelynek feladata, hogy javaslatokat vitasson meg az ország jelenlegi alaptörvényének módosításához.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megerősítette: megállapodás született a testület létrehozásáról. Mint mondta, az alkotmányozó bizottság tagjai egy részét a kongresszus résztvevőinek soraiból fogják megválasztani, de olyan ellenzéki csoportok képviselői is részt vesznek majd munkájában, amelyek - különböző okok miatt - nem tudtak megjelenni Szocsiban.
Az orosz tárcavezető arról biztosította a nyugati államokat, hogy felesleges kételkedniük vagy bizonytalankodniuk a kongresszus létjogosultságával kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy a Szíria-konferencia csak erősíti a genfi béketárgyalások és a világszervezet szerepét. Hozzátette: a szóban forgó bizottság munkáját Genfben végzi majd. Egyben felkérte a Szocsiban jelen lévő Staffan de Misturát, az ENSZ szíriai különmegbízottját, hogy működjön együtt a testülettel. Lavrov hangsúlyozta, hogy Moszkva, Teherán és Ankara is támogatni fogja őt ebben.
Lavrov szerint nem kell tragédiának tekinteni azt, hogy "két vagy három" ellenzéki csoportosulás nem jelent meg Szocsiban. "Természetesen senki sem várta, hogy sikerül kivétel nélkül itt összehívni a szíriaiak különböző csoportjainak képviselőit - a kormányhűeket, a semlegeseket és az ellenzékieket" - mondta a miniszter.
A szíriai ellenzék nagy része és a kurdok is bojkottálják a szocsi konferenciát, bár a szervezők adatai szerint az eseményre 1511 küldött érkezett állítólag a szíriai társadalom különböző csoportjainak a képviseletében.
A szíriai konfliktus rendezéséről két tárgyalási folyamat is zajlik párhuzamosan: az egyik Genfben az ENSZ égisze alatt, a másik pedig Oroszország, Törökország és Irán vezetésével. Ez utóbbit nyugati megfigyelők bizalmatlanul szemlélik.