Külföld

Puskaporos hordóvá vált Irán

Több száz embert vettek őrizetbe Teheránban - A Forradalmi Gárda parancsnoka szerint a bűnösnek talált tüntetőket akár halálra is ítélhetik

Négyszázötven tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napokban - jelentette kedden a helyi sajtó. A Forradalmi Gárda parancsnoka szerint az őrizetbe vett tüntetőkre, amennyiben bűnösnek találják őket, akár halálbüntetést is kiszabhatnak. A tüntetések mögött az iráni vezetés szerint Szaúd-Arábia és "Irán ellenségei" állnak. Donald Trump Twitter-üzenetében támogatásáról biztosította a tüntetőket, és azzal vádolta az Obama-adminisztrációt, hogy az Iránnak juttatott támogatással "terroristákat pénzelt".

Törökország óvatosságra int
Aggodalmát fejezte ki kedden a török külügyminisztérium a szomszédos Iránban folyó erőszakos tüntetésekről érkező hírek miatt, és arra szólította fel a külföldi hatalmakat, hogy tartózkodjanak a beavatkozástól. Szeretnénk, ha minél előbb helyreállna a béke az országban, a józan ész kerekedne felül, és nem eszkalálódnának az események - áll a török külügyminisztérium közleményében. Hozzátették: tartózkodni kell az erőszaktól és a provokációtól, és fontos, hogy a külföldi országok ne avatkozzanak be. A török konzervatív sajtó is nyugtalanságának adott hangot kedden az iráni tüntetések miatt. A kormánypárti Yeni Safak címlapján "veszélyes eszkalációról" írt, és az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy az erőszakos eseményeket kirobbantotta. A Yeni Akit című napilap is arra figyelmeztetett, hogy "a Nyugat áll az iráni lázadás mögött", és ha sikerrel járnak, akkor - a lap szerint - Törökország lesz a következő "célpont". A szíriai külügyminisztérium eközben szolidaritását fejezte ki az iráni vezetéssel. Közleményükben hangsúlyozták: bizonyosak benne, hogy Irán vezetői és az emberek képesek lesznek "legyőzni az összeesküvést". A külügyminisztérium egyúttal elítélte az Egyesült Államokat és Izraelt amiatt, hogy támogatóan nyilatkoztak az iráni kormányellenes tüntetőkről, valamint azzal vádolta meg e két országot, hogy destabilizálják a térséget.

Az ILNA hírügynökség idézte Ali Asgár Nasszerbaktot, a teheráni kormányzó biztonsági ügyekben illetékes helyettesét, aki elmondta, hogy kétszáz tiltakozót szombaton, 150-et vasárnap, míg hétfőn újabb százat vettek őrizetbe.
A félhivatalos Tasznim hírügynökség jelentése szerint Musza Gazanfarabádi, a Forradalmi Gárda nevű elitalakulat főparancsnoka azt mondta egy nyilatkozatában: az őrizetbe vett majd bűnösnek talált tüntetőket akár halálra is ítélhetik. Ilyen vád lehet a Muharabeh, vagyis az "Isten elleni hadakozás", amely halállal büntethető Iránban.
Szaúd-Arábia egyike azoknak az országoknak, amely szítja a legújabb tiltakozásokat Iránban - közölte kedden a teheráni székhelyű Press TV. Ali Samháni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára azt mondta, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Szaúd-Arábia áll a zavargások mögött. Ez utóbbi országok irányítják a közösségi médiában megjelenő üzeneteket és kampányokat. Hozzátette, hogy elemzéseik szerint az Irán-ellenes üzenetek 27 százaléka származik Szaúd-Arábiából.  "A szaúdiak meg fogják kapni Irán meglepetésszerű válaszát, és tudják, milyen komoly is lehet ez" - fenyegetett Samhani.
Mint kifejtette a külföldről támogatott beavatkozás célja megakadályozni az Iránban különböző területeken történt haladást. Úgy vélekedett, "ami most Iránban történik az néhány napon belül véget ér, nincs ok az aggodalomra". "A szaúdiak meg fogják kapni Irán meglepetésszerű válaszát, és tudják, milyen komoly is lehet ez" - fenyegetett Samhani. 
A tiltakozások a múlt csütörtökön robbantak ki, s Irán-szerte több tízezer ember vett részt bennük. A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Többen Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető lemondását követelték. 

Objektum doboz

Halevi: Katasztrófához vezetne az izraeli beavatkozás

Efráim Halevi, az izraeli hírszerzés (Moszad) egykori vezetője kedden óva intette az izraeli kormányt attól, hogy a tüntetéshullámot kihasználva beavatkozzon Iránban.

Az ENSZ főtitkára szorosan figyelemmel kíséri a történéseket, az amerikai kormány a közösségi oldalak megnyitását kéri 
Az ENSZ főtitkára, António Guterres szorosan figyelemmel kíséri az iráni történéseket, az amerikai kormányzat pedig a közösségi oldalak újbóli megnyitását szorgalmazza Teheránnál.
New Yorkban a világszervezet főtitkárának álláspontját helyettes szóvivője, Farhan Hak fogalmazta meg. Hak kedden újságírókkal azt közölte: António Guterres jelenleg mérlegeli, hogy felvegye-e a kapcsolatot a teheráni kormányzattal, vagy valaki mással Iránban. "Felmérjük a helyzetet, azt, hogy milyen kapcsolatfelvétel lenne a leghasznosabb" - fogalmazott a helyettes szóvivő. Leszögezte: az ENSZ reméli, hogy Iránban sikerül elkerülni a további erőszakot és tiszteletben tartják az irániak jogát a békés gyülekezésre és véleményük kifejezésére.
Az amerikai kormányzat arra szólította fel az iráni kormányt, hogy tegye ismét lehetővé az Instagram és más közösségi oldalak működését. Steve Goldstein külügyi államtitkár kifejtette: az Instagram, a Telegram és más közösségi oldalak "a kommunikáció legitim csatornái".  Az államtitkár leszögezte: az Egyesült Államok bátorítja az irániakat, hogy éljenek a közösségi oldalak adta lehetőségekkel, és használják az olyan magánhálózatokat, mint a VPN. Ezek a hálózatok használhatók a hatóságok által blokkolt közösségi oldalakhoz történő hozzáférésre.         
A külügyi államtitkár közölte: az amerikai kormányzat változatlanul kommunikál az irániakkal, mégpedig fárszi nyelven, a külügyminisztérium közösségi oldalain, köztük a Facebookon vagy a Twitteren keresztül. Goldstein hangsúlyozta: az Egyesült Államok "bátorítani szeretné az irániakat, hogy továbbra is küzdjenek azért, ami a helyes".

Halevi a Jerusalem Post című izraeli napilapnak úgy nyilatkozott, hogy úgy véli, nem jár előnyökkel egy ilyen lépés, és Izrael jobban teszi, ha szabad folyást enged az eseményeknek.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn sok sikert kívánt az iráni tüntetőknek, és reményét fejezte ki, hogy megbukik a teheráni vezetés. Netanjahu egyúttal az európai országok szemére vetette, hogy nem támogatják a tüntetőket a szabadságukért folytatott harcban.
Izrael Kac hírszerzési miniszter megerősítette, hogy Izrael nem tervez beavatkozást Iránban, ugyanakkor "azt akarja, hogy távozzon az elnyomó rezsim, és felváltsa azt a demokrácia".
A Moszad volt igazgatója szerint a tiltakozások az izraeli érdekekkel egybeeső fejlemények.
Halevi úgy véli, hogy Iránban súlyos problémákkal kell szembenézni.
"Ha beavatkozunk, azzal csak azokat gyengítjük, akik a jövőben tenni tudnának egy jobb politikáért, és helyreállíthatnák a korábbi viszonyt Izrael és Irán között" - hangsúlyozta.
Mohammad Reza Pahlavi iráni sah idején szoros katonai együttműködés zajlott Irán és Izrael között, azonban az 1979-es iráni iszlám forradalom után a két ország eltávolodott egymástól, olyannyira, hogy a zsidó állam Irán halálos ellensége lett. Az iráni atomprogram fenyegetést jelent Izraelre nézve, és a zsidó állam korábban a náci rezsimhez hasonlította a teheráni vezetést.

Trump: az iráni rezsim brutális és korrupt

Az Egyesült Államok elnöke hétfőn twitter-üzenetében támogatásáról biztosította a tüntetőket, kedden pedig brutálisnak és korruptnak nevezte az iráni vezetést. Üzenetében üdvözölte, hogy az iráni nép „végre fellép a rezsim ellen”, valamint sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „a pénzt, amit az Obama-kormányzat az ország ostobán Irán rendelkezésére bocsátott, terroristák és korrupt politikusok zsebébe vándorolt”.