Külföld

Prágai bírálat a Nyugatnak Ukrajna miatt

Václav Klaus volt cseh államfő szerint az ukrajnai válság kiéleződésért nem Oroszország, hanem a Nyugat viseli a felelősséget.

 „Az ukrán kormányerők és az oroszbarát szeparatisták konfliktusát Kelet-Ukrajnában az Európai Unió és az Egyesült Államok élezi tovább, bár a válság szítását igyekeznek Oroszországra hárítani” – jelentette ki Klaus vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban közvetített interjújában.

Hasonló módon értelmezi az ukrajnai helyzetet Klaus utódja, Milos Zeman jelenlegi köztársasági elnök is. A Právo című cseh baloldali napilapban szombaton megjelent interjúban Zeman azt mondta, hogy a jelenlegi ukrán politika kétarcú, az egyik arcát Petro Porosenko államfő, a másikat Arszenyij Jacenyuk kormányfő képviseli. Míg Porosenko „a béke embere lehet”, addig Jacenyuk álláspontja kemény és hiányzik belőle a szükséges kompromisszumokra való hajlandóság.

Zeman és Klaus már korábban is a Nyugat többségi álláspontjától eltérő nézeteket fogalmazott meg Ukrajnával kapcsolatban. A konfliktust ők alapvetően belpolitikainak tartják, amelyet szerintük elsősorban Kijev és az oroszbarát felkelők párbeszédével kellene megoldani, és megértők Oroszország Ukrajna-politikájával szemben.