Külföld
Pozsonyi indulatok az iszlám miatt
Ősellenség huligánok fogtak össze a szlovák fővárosban tartott tüntetésen

Ilyet még nem látott ez a város. Muszlimellenes tüntetők vonultak szombaton az utcákra (Fotó: MTI/Starovic Tibor)
A hét végén Pozsonyban tartott GLOBSEC nemzetközi biztonságpolitikai konferencia miatt egyébként is erősebb volt a rendőri jelenlét a megszokottnál, így a hivatalosan az iszlám európai térhódítása ellen meghirdetett demonstráció biztosítására vidéki rendőri erőket is a fővárosba rendeltek. Az Óváros központjában található Szlovák nemzeti felkelés terén megrendezett tüntetésen becslések szerint mintegy ötezer fő vett részt. Soraikban többségben voltak az átlagpolgárok, de ezúttal jól megfértek egymás mellett az egyébként ősellenség Slovan Bratislava és Spartak Trnava futballcsapatok huligánjai is. Nagy számban képviseltették magukat a besztercebányai megyefőnökké választott Marián Kotleba által vezetett, roma- és magyarellenes Mi Szlovákiánk Néppárt zöld pártegyenruhát viselő hívei, a Szlovák Testvériség és a nyitrai központú Szlovák Megújhodási Mozgalom tagjai is. A szónokok egy része hangsúlyozta, hogy a tüntetésen nem szélsőségesek vesznek részt. A demonstráció hivatalos része egy európai uniós zászló széttépését leszámítva incidens nélkül zajlott, ezt követően azonban a város több részén is elszabadultak az indulatok. A tömegből két nagyobb csoport is kivált. Ezek egy része a pozsonyi várhoz ment, ahol a City Downhill World Tour kerékpárverseny zajlott. A szélsőségesek megtámadták a nézőket, szétverték az időmérő berendezést, a versenyt félbe kellett szakítani. A rendőrség viszonylag gyorsan beavatkozott, huszonöt személyt vettek őrizetbe.
A tüntetésről távozók a központi pályaudvaron füstbombákat dobáltak, út közben pedig egy szaúd-arábai családot támadtak meg kövekkel, s megrongáltak hat rendőrautót.
Robert Fico miniszterelnök szerint a bevándorlási kvóták ellen tüntetők nyitott kapukat döngetnek. „A kormány hozzáállása egyértelmű. Nem értünk egyet a bevándorlási kvótákkal, és ehhez más országok, például a visegrádi négyek támogatását is megszereztük” – írta Facebook-profilján a miniszterelnök. Robert Kalinák belügyminiszter szerint a rendőrség ura volt a helyzetnek.