Külföld
Pompeo külügyminiszter lesz
A politikus elfoglalhatja hivatalát
A szenátorok 57:42 arányban döntöttek a jelölt mellett. A demokraták aggodalmaiknak adtak hangot, hogy az új tárcavezető gyakran él "háborús retorikával" és állítólag ellenszenvvel viseltetik a muszlimok és a homoszexuálisok iránt.
Bob Menendez, New Jersey demokrata párti politikusa még azt is megfogalmazta: attól tart, hogy az új külügyminiszter "nem fékezi Donald Trump legrosszabb ösztöneit".
A republikánusok viszont egységesen felsorakoztak Donald Trump jelöltje mellett, s dicsérték eddigi pályafutását, kezdve attól, hogy diplomát szerzett a tekintélyes West Point katonai akadémián, a egészen addig, hogy Kansas állam képviselőjeként sikeres törvényhozó volt. Elismeréssel szóltak az elmúlt 15 hónapban a CIA élén végzett munkájáról is. Steve Daines montanai republikánus szenátor külön kiemelte Pompeo phenjani tárgyalásait, mondván, ezzel is bizonyította, mennyire értékes tagja lesz a kormánynak.
Mike Pompeo pénteken már Brüsszelben tárgyal: a NATO külügyminisztereinek tanácskozásán vesz részt.