Külföld
Phenjanban tárgyalt az orosz külügyminiszter
Szergej Lavrov oroszországi látogatásra hívta meg Kim Dzsong Unt
Az orosz diplomácia vezetője észak-koreai vendéglátójával, Ri Jong Ho külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat, és látogatása végén fogadta őt Kim Dzsong Un - közölte az orosz miniszter küldöttségének egyik tagja, aki szerint Lavrov az első orosz politikus, aki a négyszemközt találkozhatott az Észak-Koreát 2011 óta irányító vezetővel.
A moszkvai diplomácia irányítója a találkozón átadta Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözletét és oroszországi látogatásra hívta meg Kim Dzsong Unt. Lavrov korábban kétszer járt már Phenjanban, 2004-ben és 2009-ben.
Az Interfax hírügynökség szerint útja előtt Lavrov úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a tárgyalásain tisztázni akarja Phenjan viszonyát a koreai rendezésre vonatkozó összetett kérdéskörhöz. Mint fogalmazott, a "Koreai-félsziget atommentesítését nehéz elintézni egy csapással", ez fokozatosságot, következetességet és türelmet igényel. Hozzátette, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése nem válhat teljessé addig, amíg érvényben vannak az Észak-Korea elleni büntetőintézkedések. Azt nem lehet egyszerre megoldani, szakaszos rendezésre van szükség, minden szakasznak meg kell, hogy legyen az ellentételezése.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly szeptemberben rendelte az Észak-Korea elleni szankciók megszigorítását a kelet-ázsiai ország ellen, válaszul arra, hogy Phenjan végrehajtotta hatodik kísérleti atomrobbantását.
Szergej Lavrov szerint a koreai rendezés folyamatának a "hatok" részvételével folytatott sokoldalú tárgyalásokkal kell befejeződnie, az atommentesítéssel együtt pedig térségbeli biztonsági garanciák kidolgozására van szükség. Az orosz külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a közelgő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó - amennyiben egyáltalán sor kerül rá - nem ultimátumokba fog torkollni. Lavrov úgy vélekedett, hogy Észak-Korea az Egyesült Államokkal folytatandó tárgyalásokon álláspontját úgy alakítja majd ki, hogy figyelembe veszi Washington kilépését az iráni atomprogramot korlátozó nemzetközi megállapodásból.