Külföld
Phenjan nem tárgyal Washingtonnal
Az amerikai kormány Észak-Koreát tartja felelősnek a WannaCry zsarolóvírus-támadásért
Washington Phenjant tartja felelősnek a WannaCry zsarolóvírus-támadásért
A Trump-kormány kedden hivatalosan bejelenti, hogy Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, melynek során több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás - mondták el nevük mellőzését kérő tisztviselők a Reuters hírügynökségnek.
Egy magas rangú tisztviselő tudatta: Washington "nagyon magas fokú bizonyossággal" állítja, hogy az észak-koreai kormánynak dolgozó Lazarus Csoport hajtotta végre a WannaCry-támadást. Fehér Ház egyelőre nem kommentálta a Reuters értesülését.
Tillerson a múlt héten jelentette ki, hogy Washington kész "előfeltételek nélkül" tárgyalásokat kezdeni, de később úgy fogalmazott, hogy Phenjannak előbb fel kellene hagynia "fenyegető viselkedésével".
Az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun kedden azt írta: semmi nem változott, Észak-Korea továbbra is fejleszti nukleáris fegyvereit. A pártlap szerint Washington "párbeszéd-offenzívájával" Phenjanra akarja hárítani a felelősséget a Koreai-félszigeten kialakult feszültségért.
"Úgy tűnik, az Egyesült Államok ezzel akarja befolyásolni az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb határozatait, ha nem fogadjuk el a párbeszédet atomfegyvereink leszereléséről, s még tengeri blokád is szóba jöhet" - írja a Rodong Szinmun.
Észak-Korea legutóbb szeptemberben hajtott végre kísérleti atomrobbantást, majd több ballisztikusrakéta-kísérletet is végrehajtott. Phenjan állítása szerint képes elérni rakétáival az Egyesült Államokat, s azt is bejelentették, hogy ezzel beteljesült az észak-koreai nukleáris fegyverkezési program.
Jóváhagyta új rakétavédelmi rendszer telepítését a japán kormány
Japán az egyre nagyobb észak-koreai fenyegetésre válaszul döntött az újabb rendszer telepítése mellett. Tokió szerint az észak-koreai fenyegetés új szakaszba lépett, s minden eddiginél nagyobb és közvetlenebb veszélyt jelent.
Az Aegis Ashore egységeit az ország két részébe telepítik, így a rendszer a szigetek egész területét képes lesz lefedni. Japán jelenleg Patriot légvédelmi és rakétaelhárító rakétákkal rendelkezik, s az Aegis rendszer hajóról indítható rakétáiból is vásárolt már az Egyesült Államoktól. A védelmi tárca szerint viszont a hajóknak néha vissza kell térniük bázisaikra, s ezért csak a szárazföldre telepített Aegis Ashore rendszerrel lesz teljes "napi 24 órás" a szigetország rakétavédelme.
A rendszer kiépítése mindazonáltal várhatóan még évekig tart majd, mert még a szerződést sem írták alá. Az Aegis Ashore telepítése akár 200 milliárd jent (körülbelül 470 milliárd forint) is felemészthet. Japán a következő költségvetési évben csaknem 5,2 billió jent (12,2 billió forint) tervez védelmi kiadásokra fordítani. A védelmi miniszter a közelmúltban arról is beszélt, hogy Tokió 900 kilométeres hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek vásárlását is tervezi az Egyesült Államoktól.