Külföld
Phenjan Amerikát is képes lenne elérni az atomrakétáival
Az észak-koreai műholdfellövést Washingtontól Moszkváig mindenki elítélte – Peking a déli rakétapajzs veszélyeire figyelmeztet

Kim Dzsongun észak-koreai vezető figyeli a sikeres kísérletet – Phenjanon kívül nem volt ekkora az öröm (Fotó: Reuters/Kyodo)
„Kedves ajándék a kedves vezetőnek” – ironizált tegnap az egyik hongkongi internetes portál a hajnali észak-koreai műholdfellövéssel. Kétségtelen, hogy a phenjani „etikettől” nem idegen, hogy a két korábbi „nagy vezető”, Kim Ir Szen és Kim Dzsongil életének valamely évfordulója elé időzítenek „nagy tetteket”. Márpedig a jelenlegi első ember, Kim Dzsongun elődje és apja, Kim Dzsongil február 16-án ünnepelte volna 74. születésnapját. Az „első ajándék” hivatalos neve Kvangmjongszong–4, és 94 perc alatt kerüli meg a Földet. A műhold önmagában nem jelentene különösebb veszélyt sem a világra, de a Phenjannal hivatalosan még mindig hadban álló Dél-Koreára sem. Szöul szerint a műhold tudományos szempontból „egy fabatkát sem ér”, mindössze kétszáz kilogrammos – az átlagos méret 800-1500 kilogramm körül mozog. Ugyanakkor a felbocsátáshoz használt nagy hatótávolságú rakéta sikere azt jelenti, hogy Észak-Korea akár az Egyesült Államok partjaiig is el tudja juttatni bombahordozóit. Akár atomtöltettel is. A dél-koreai titkosszolgálat szerint Phenjan újabb, immár ötödik föld alatti kísérleti atomrobbantására készül. Az első atomrobbantás 2006-ban volt, majd 2009-ben, 2013-ban és a múlt hónapban hajtott végre atomrobbantást.
A nemzetközi közösség nagy része úgy tekinti, hogy a műhold pályára állítása ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát. Ennek megfelelően az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea, valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte az aktust. A főtitkár felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel „provokatív akcióival”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnapi ülésén határozottan elítélte a rakétakilövést.
Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta: Phenjan ismét figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség felhívásait, és kihívó módon semmibe vette a nemzetközi jog normáit. A kínai külügyi tárca sajnálkozott, és felszólított minden felet, hogy óvatosan reagáljon, és tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek tovább növelik a feszültséget a Koreai-félszigeten. A KNDK-nak joga van ugyan a világűr békés felhasználásához, de e jogát az ENSZ Biztonsági Tanácsa korlátozó szankciói miatt jelenleg nem gyakorolhatja – hangsúlyozták Pekingben.
Kína vasárnap aggodalmának adott hangot azért is, amiért Washington és Szöul úgy döntött, megkezdi tárgyalásait egy fejlett amerikai rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába telepítéséről. Kína szerint a rendszer telepítésével felborulna a térség biztonsági egyensúlya és a fegyverzet kínai érdekek ellen is bevethető lenne. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közleményben ítélte el tegnap az észak-koreai rakétakilövést.