Külföld

Peszkov: Washington újabb fegyverkezési versenyt indítana el az INF-egyezmény felmondásával

Jens Stoltenberg szerint Az Egyesült Államok eleget tesz a megállapodásnak

A szárazföldi telepítésű közepes és rövid távolságú rakéták felszámolásáról szóló (INF) egyezmény felmondásával az Egyesült Államok gyakorlatilag újabb fegyverkezési versenyt indítana el - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Peszkov elmondta: Moszkva a John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó moszkvai tárgyalásai alatt elmondottakból arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok meghozta döntését, és hamarosan megkezdi szerződésből való kilépés hivatalos folyamatát. A szóvivő úgy vélekedett, hogy ez "nagyon veszélyes elhatározás", mert gyakorlatilag egyet jelent annak a szándéknak a kihirdetésével, hogy az Egyesült Államok fegyverkezési versenybe bonyolódjon. Ez, mint mondta, "veszélyesebbé teszi a világot".

Kérdésre válaszolva közölte, hogy Moszkva kész megvitatni Vlagyimir Putyin orosz elnök washingtoni látogatásának lehetőség Elmondta ugyanakkor, hogy az orosz és az amerikai elnök kölcsönös látogatásának lehetőségéről csak általánosságban esett szó a Boltonnal folytatott tárgyalások során. Bolton Putyin jövő évi egyesült államokbeli látogatásának lehetőségéről tett említést.

Peszkov hangsúlyozta, hogy a fő figyelem jelenleg Putyin és Donald Trump amerikai elnök november 11-i párizsi lehetséges találkozójának előkészítésére irányul. A két államfő más országok vezetőivel együtt az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulójára utazik majd a francia fővárosba. Noha Putyin és Trump eddig több nemzetközi fórumon is találkozott egymással, teljes értékű csúcstalálkozó eddig csak július 16-án Helsinkiben jött létre közöttük.

Az orosz elnöki szóvivő nem erősítette meg azt az értesülést, amely szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a jövő héten Oroszországba látogat. Elismerte, hogy a vizit előkészítése folyamatban van, de annak dátumáról Peszkov szerint nem született döntés. Kim érvényes oroszországi meghívással rendelkezik, amelynek a várakozások szerint az év vége előtt eleget tesz eleget.

Stoltenberg: Az Egyesült Államok eleget tesz az INF-szerződésben foglalt kötelezettségeinek

Jens Stoltenberg, a csütörtökön Norvégiában kezdődő hadgyakorlatról szóló sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az euroatlanti szövetség minden tagországa egyetért abban, hogy az Egyesült Államok az egyezménnyel teljes összhangban cselekszik, problémát az évek óta tapasztalt orosz viselkedés jelent.

A NATO főtitkára azt mondta, noha Oroszország bizonyítottan megszegi az INF-szerződésben rögzített kötelezettségeit, nem számít arra, hogy az európai szövetségesek több nukleáris fegyvert telepítenének válaszlépésként az orosz fenyegetettségre.

A katonai szövetség aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország nem tartja tiszteletben nemzetközi kötelezettségvállalásait, ugyanis egyetlen szerződés sem lehet hatékony, amennyiben csak az egyik fél tartja be a benne foglaltakat - mondta Stoltenberg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Moszkva évtizedeken át tartó tagadást követően a közelmúltban elismerte egy 9M729 nevű, új rakétarendszer létezését. Bebizonyosodott az is, hogy egyetlen rakétát sem semmisített meg, tehát Oroszország újfent nem adott hiteles tájékoztatást rakétarendszere és haderő-telepítése kapcsán - tette hozzá. "Nem akarunk új hidegháborút, nem akarunk új fegyverkezési versenyt" - jelentette ki Stoltenberg.

A szövetségesek reményüket fejezik ki, hogy Moszkva visszatér a nemzetközi szerződéshez, és átlátható, ellenőrizhető módon eloszlatja a régmúltra visszatekintő nemzetközi aggodalmakat - közölte. A NATO-főtitkár arról tájékoztatott, hogy a katonai szövetség az elmúlt évek legnagyobb hadgyakorlatát kezdi meg csütörtökön Norvégiában.

A hadgyakorlaton 31 ország 50 ezer katonája vesz részt mintegy 250 repülőgéppel és helikopterrel, 65 hadihajóval és több mint 10 ezer harckocsival. A gyakorlat egy NATO-tagország ellen elkövetett "képzeletbeli, de valószerű" támadásra adandó kollektív reagálást imitál, amellyel a szövetség ellenőrzi az Európa és az Atlanti-óceán feletti csapatmozgás képességét. A november 7-ig tartó hadgyakorlat keretében a katonai szövetség megvizsgálja, milyen hatékonysággal képes megvédeni a lakosságot és területét egy esetleges agresszió esetén. A hidegháború befejezése óta tartott legnagyobb hadgyakorlat Oroszország tájékoztatásával, megfigyelőinek jelenlétében, teljes átláthatóság mellett zajlik - tette hozzá Stoltenberg.