Külföld
Pence: Washington támogatná a kétállami megoldást Izraelben
Az amerikai alelnök az egyiptomi államfővel és a jordániai királlyal is tárgyalt
A Reuters brit hírügynökség szerint Pence így akarta biztosítani Washington kulcsfontosságú közel-keleti szövetségesét Donald Trump amerikai elnök döntését követően, amellyel Jeruzsálemet elismerte Izrael fővárosaként, és jelezte: oda helyezi át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból. A lépés nagy felzúdulást keltett az arab világban (egyiptomi kormánykörökben is), a palesztinok pedig elutasították miatta az Egyesült Államok közreműködését a palesztin-izraeli békefolyamatban. A Jeruzsálemmel kapcsolatos döntésben jelentős szerepe volt Pence-nek.
"Meghallgattuk Szíszi elnököt" - mondta Pence a találkozót követően újságíróknak, s "barátok közötti nézeteltérésként" jellemezte azt, hogy az egyiptomi államfő elutasította Trump döntését. Az amerikai alelnök szerint biztosította Szíszit, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a jeruzsálemi szenthelyek "status quo-jának" megőrzése mellett, ugyanakkor még nem talált a végérvényes megoldást a feleket elválasztani hivatott határokra. Pence szerint az egyiptomi elnök biztatónak találta az üzenetet.
Szíszi - hivatalának közleménye szerint - hangsúlyozta, hogy csak a kétállami megoldáson alapuló tárgyalások vethetnek véget az izraeli-palesztin konfliktusnak, s országa minden tőle telhető erőfeszítést megtesz ennek támogatására. A kétállami megoldás lényege, hogy a zsidó állam mellett létrehoznák az önálló és független palesztin államot is. Mike Pence, aki négynapos közel-keleti körútjának első állomásán, Egyiptomban tartott sajtótájékoztatót szombaton, a szélsőségesek elleni harcban való támogatásáról biztosította a kairói kormányt. Kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai sohasem voltak erősebbek.
Pence a következő napokban Jordániát és Izraelt is felkeresi. Ez az első alkalom, hogy egy magas rangú amerikai tisztségviselő a térségbe látogat Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos döntése óta. Egyiptom és Jordánia az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei a térségben. Az arab országok közül egyedül ők kötöttek békét és vették fel a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.
A jordániai király szerint Kelet-Jeruzsálemnek kell lennie a palesztin állam fővárosának
Kelet-Jeruzsálemnek kell lennie a palesztin állam fővárosának - húzta alá a Mike Pence amerikai alelnökkel folytatott tárgyalásain II. Abdalláh jordániai király vasárnap. Az uralkodó aggodalmának adott hangot az Egyesült Államok döntése miatt, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A palesztin-izraeli konfliktusra csak kétállami megoldás elképzelhető - szögezte le II. Abdalláh, aki szerint az amerikai döntés "nem része a konfliktus átfogó megoldásának".
Mike Pence kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a kétállami megoldást. Pence ugyanakkor történelminek nevezte Donald Trump amerikai elnök döntését Jeruzsálemről. Világossá tette, hogy Washington eltökélt a békefolyamat újraindítása mellett. II. Abdalláh szerint az Egyesült Államok nagy kihívás elé állította saját magát a döntéssel, s most újjá kell építenie a bizalmat a térségben.