Külföld

„Párizs és Berlin ugyanabban a szellemben dolgozik a menekültválság megoldásán”

Merkel és Hollande szerint nélkülözhetetlen a külső határok védelme

Franciaország és Németország ugyanabban a szellemben és ugyanazzal az elkötelezettséggel dolgozik a menekültválság megoldásán - biztosított pénteken Francois Hollande francia államfő, aki Párizsban fogadta Angela Merkel német kancellárt.

Hollande és Merkel a brüsszeli EU-Törökország csúcstalálkozó előtt három nappal úgy vélekedett, hogy a menekültkérdés megoldására Európa a válasz.

„Európának képesnek kell lennie a remélt eredmények elérésére” - hangsúlyozta Hollande.

„Az egyoldalú megoldásokkal már nem jutunk előrébb” - kontrázott rá Merkel.

Hollande azonban nem váltotta be Merkel újabb menekültek befogadásával kapcsolatos reményeit. A francia elnök Manuel Valls kormányfő három héttel ezelőtti kijelentését ismételve jelezte, hogy országa befogadja a korábbi megállapodás keretében ígért harmincezer bevándorlót, de egy fővel sem többet.

Hollande emellett kijelentette: Franciaország a NATO rendelkezésére bocsát egy hajót az embercsempészek elleni égei-tengeri misszió keretében.

A sajtótájékoztatón mindketten nélkülözhetetlennek nevezték az EU külső határainak hatékonyabb védelmét, valamint Törökország meggyőzését arról, hogy tartsa be a menekültek visszafogadására tett ígéretét.

Merkel egyúttal dicsérte is Törökország erőfeszítéseit, amelyekkel a menekültek számát próbálja korlátozni. Ankara vízumkötelezettséget vezetett be számos olyan országgal szemben, ahonnan gazdasági menekültek érkeznek Európa területére. Emellett Törökország a napokban fogadja vissza a bevándorlók első nagyobb csoportját Görögországból.

A német kancellár szerint Európához hasonlóan Törökország is tartós megoldást szeretne a menekültválság ügyében, erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha sikerül véget vetni az égei-tengeri embercsempészet virágzásának, illetve sikerül pontot tenni a szíriai konfliktus végére.

A szíriai helyzetet elemezve Merkel és Hollande arra jutott, hogy Oroszországnak nyomást kellene gyakorolnia Bassár el-Aszad szíriai elnökre a fegyvernyugvási egyezmény betartása érdekében.

Hollande szerint a szíriai helyzet eddig „elviselhetetlen” volt, de ha lendületet vesznek a politikai tárgyalások, esély adódhat a rendezésre. A francia államfő azonban „provokatívnak és a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak” nevezte azt a damaszkuszi elképzelést, amely szerint áprilisban választásokat lehetne tartani Szíriában.