Külföld

Osztrák hadgyakorlat kezdődött a szlovén határ közelében

Azt fogják gyakorolni, hogyan lehet megállítani egy nagy csoport illegális bevándorlót

Hadgyakorlatot kezdett kedd reggel több száz osztrák katona és rendőr a szlovén határ közelében a menekültek elleni védekezésre való felkészülés jegyében.

puma-hadgyakorlat
Fotó: vol.at

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár a Bild című újságnak korábban azt mondta: a hadgyakorlattal azt akarják egyértelműen jelezni, hogy még egyszer nem fog előfordulni olyan helyzet, mint 2015-ben, a menekültválság csúcspontján, amikor emberek ellenőrzés nélkül haladhattak át a határokon.

Herbert Kickl belügyminiszter pedig arról beszélt a spielfeldi hadgyakorlat kezdetére összegyűlt újságíróknak, hogy az az ország, amely nem képes a határait megvédeni, elveszti a szavahihetőségét.

Az osztrák hatóságok korábbi tájékoztatása szerint az 500 rendőr és 200 katona részvételével tartandó hadgyakorlaton azt fogják gyakorolni, hogyan lehet megállítani egy nagy csoport illegális bevándorlót. A gyakorlaton első ízben vetik be a Puma elnevezésű, új osztrák határvédő alakulatot.
Szlovénia jelezte: nem értenek egyet az osztrák hadgyakorlat üzenetével.

Július 1-jén hat hónapra Ausztria veszi át az Európai Unió soros elnökségét, amelynek egyik központi kérdéseként fogják kezelni az illegális bevándorlást. Az osztrák kormány mielőbb változást szeretne előidézni az európai migrációs- és bevándorlási politikában. Felvetette például, hogy a balkáni államokban hozzanak létre olyan központokat, amelyek az unióban elutasított, de származási országaik által vissza nem fogadott menedékkérőket fogadnák be.

A migráció kérdései körül a német kormánykoalícióban kirobbant vitában Ausztria a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) pártját fogja, amely szerint akár egyoldalúan, nemzeti hatáskörben is lehetne dönteni arról, hogy milyen feltételek mellett tagadhatják meg a belépést az EU-ban már regisztrált, de Németországba beutazni szándékozó menedékkérőktől a német határ ellenőrzött (bajor-osztrák) szakaszán. Angela Merkel német kancellár szerint viszont csak az érintett országokkal együttműködésben, két- vagy többoldalú megállapodások alapján lehetne lépni ezekben az ügyekben. A CSU július 1-jéig adott időt Merkelnek arra, hogy "európai megoldást" találjon a menekültügy körüli viták rendezésére.