Külföld
„Őrültség Trump fenyegetése”
A biztonsági erők elfogták a valenciai fegyveres lázadás vezetőjét
New Jersey-ben folytatott megbeszélést pénteken Donald Trump Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel. A tárgyalást követően az amerikai elnök azt mondta: Venezuelát illetően sokféle megoldás van asztalon, köztük „szükség esetén a katonai hadművelet is”. A sajtótájékoztató után nem sokkal a Pentagon, azaz a védemi minisztérium szóvivője, Eric Pahon közölte: az amerikai hadsereg nem kapott parancsot a Fehér Házból Venezuelával kapcsolatban.
Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszter őrültségnek nevezte Trump fenyegetőzését a katonai beavatkozással. Padrino a venezuelai állami televíziónak hozzátette: „Az Egyesült Államokat egy szélsőséges elit uralja.” Ernesto Villegas kommunikációs miniszter szerint Trump szavai példátlan fenyegetést jelentenek a nemzeti szuverenitásra.
Az argentin külügyi tárca is reagált Trump szavaira. Szombati közlésük szerint a latin-amerikai államok egy részét tömörítő Mercosur szervezet elutasítja az erőszak alkalmazását Venezuelával szemben. Mint írták, a Mercosur tagállamai számára a párbeszéd és a diplomácia a demokrácia fenntartásának egyedül elfogadható eszköze. A lemondás az erőszakról alapvető feltétele a demokratikus létezésnek – hangsúlyozták. Az argentin tárca ugyanakkor megállapította: az elmúlt napokban a venezuelai kormány és az alkotmányozó nemzetgyűlés által hozott döntések még inkább aláásták a válság rendezését szolgáló politikai párbeszéd lehetőségét.
Miután Nicolás Maduro venezuelai elnök csütörtökön azt mondta, tárgyalni szeretne Trumppal, pénteken közleményt adott ki a Fehér Ház. Ebben leszögezték: Donald Trump elnök elfogadja Nicolás Maduro ajánlatát a párbeszédre, de majd csak akkor, amikor „helyreállították a demokráciát Venezuelában”.
Még múlt pénteken jelentette be Vladimir Padrino, hogy a venezuelai biztonsági erők elfogták a múlt hét előtt történt valenciai fegyveres lázadás vezetőjét és a húsztagú csoport egyik tagját is, Yefferson García dezertált hadnagyot, aki részt vett a laktanya elleni támadásban.