Oroszország kifelé tart a válságból
Leonyid Surigin: Mi túléljük a szankcióháborút, és az Európai Unió?
– Lassan két éve tart az Oroszország és az EU közötti áldatlan szankcióháború. Ki veszített többet?
– Pontos számok természetesen nincsenek, hiszen a szankciók áttételes hatásait még most sem lehet teljesen számszerűsíteni. Biztos, hogy az Oroszország és az unió közötti kereskedelmi forgalom több mint negye-dével esett vissza. Szakértők az uniós cégek 2014-2015-ös veszteségét hetven–nyolcvan milliárd euróra becsülik. Oroszország tavaly huszonötmilliárd eurót veszített.
– Miért ekkora a különbség?
– Oroszország részben pótolni tudta az uniós importot. Egyfelől a hazai termelés felfuttatásával, másrészt a kínai, latin-amerikai vagy éppen afrikai behozatalból. Természetesen az összkép így nem teljes. Az uniós és amerikai finanszírozási, banki blokád komoly csapást mért az orosz tartalékokra, a rubel leértékelődött – egy euróért kétszer többet kell fizetni, mint 2014 márciusában –, az infláció megközelítette a tizenhat százalékot, csökkent a lakosság fogyasztása. Ebben nemcsak a szankciók, hanem az energiaárak látványos csökkenése is közrejátszott.
– Hogyan viselték ezt az emberek?
– Nyilvánvalóan nem könnyen, azonban a többség számára világos volt, hogy erről nem Oroszország tehet. A Krím csatlakozása a krímiek szabad döntése volt, a szankciók bevezetése viszont a Nyugat egyfajta törvénytelen „bosszúja”, hiszen hasonló intézkedésekre a nemzetközi jog alapján csak az ENSZ-nek van felhatalmazása. Az biztos, hogy a gazdasági visszaesés nem ingatta meg az ország politikai stabilitását, és az idén már az összes adat javulást mutat. Túl vagyunk a válság nehezén, kibírtuk, sőt új kereskedelmi partnereket találtunk, növeltük saját termelésünket – Oroszország például hosszú évtizedekig gabonaimportőr volt, most mi viszünk ki. S ami talán még fontosabb, végre ténylegesen elindultak az orosz gazdaságban a strukturális reformok.
– Mikorra várják a kereskedelmi korlátozások végét?
– Erről Washingtonban és Brüsszelben döntenek. Ha nem hosszabbítanak, a szankciók jövőre kifutnak, s remélem, ezzel párhuzamosan vége lesz a mi korlátozásainknak is, hiszen azok csak kényszerű önvédelmi lépések voltak.
– Meddig bírják a szankciókat?
– Mi bármeddig. Mint említettem, az orosz gazdaság már felfelé tart, és ami szintén nagyon fontos, az idén szeptemberre már több tőke érkezik hozzánk, mint amennyi elhagyja az országot. Mi nem akarjuk, de kibírjuk a szankcióháborút. És önök, az unió?
– Ha gyorsan eljön a „békekötés”, akkor beköszönt az „új aranykor”?
– A piac kinyílik, de kérdés, hogy akkor lesz-e még hely az uniós vállalatoknak. Emlékeznek arra, hogy a Szovjetunió megszűnése után a volt szocialista országok vállalatai téves gazdasági vagy politikai megfontolásokból elhagyták a keleti piacokat. Visszatérni hihetetlenül nehéz volt. Most még nehezebb lesz.
– Tud valamilyen megoldást? Valamilyen „elkerülő utat”?
– Nincsenek „elkerülő utak”, fölösleges a termékek átcímkézésében vagy egyéb trükkökben gondolkodni. Az együttműködés azon területeit kell megtalálni, amelyek most is nyitottak, ahol – akár a szankciók által érintett élelmiszer-ipari cégek is – a magyar vállalatok is erősíthetik, illetve kiépíthetik pozícióikat. Ilyen például a régiós együttműködés, majd tucatnyi orosz megye küldöttsége is járt az elmúlt hónapokban Magyarországon. Minden területen várjuk a befektetőiket, akár vegyes vállalati, akár tisztán magyar tulajdoni formában.
– A szankciók nem gyakoroltak rossz hatást a „nagy projektekre”, mondjuk Paksra?
– Nem. Moszkva, mint eddig is, ezután is teljesíti vállalásait. A paksi projekt menetrendszerűen halad, meggyőződésem szerint a magyar kormány szakmailag és üzletileg a legjobb – és talán az egyetlen reális – megoldást választotta. A Déli Áramlat sajnos nem jött létre, de erről sem Moszkva, sem Budapest nem tehet.
– A gázvezetékkel kapcsolatban nem lehetett nem észrevenni a nyugati nyomásgyakorlást. Paks esetében a minap indult uniós eljárás.
– A paksi szerződés megfelel minden nemzetközi előírásnak. Oroszország amúgy sem akar valamilyen „háborút” folytatni Brüsszellel, a mi érdekünk az együttműködés. Az Eurázsiai Gazdasági Unió működésének eddigi tapasztalatai igen kedvezőek. Egy, a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig nyúló gazdasági övezet létrehozása mindannyiunk érdeke. Ez talán az önök pozícióit is erősítené az Egyesült Államokkal folytatott szabad kereskedelmi tárgyalásokon. Ez egy igazi európai, közös ügy lehetne.