Külföld
Orosz segélykonvoj érkezett Ukrajnába
Budapest és Moszkva együttműködéséről állapodott meg Tarlós István főpolgármester, a 3-as metró felújításáról nem esett szó

Donyeck térségén már áthaladt az orosz segélyszállítmány (Fotó: Reuters/Maxim Shemetov)
Ukrajnában a helyzet változatlan – az Erich Maria Remarque világhírű regényének módosított helyszínű címe tökéletesen fedi a jelenlegi délkelet-ukrajnai helyzetet. A fegyverszünet a kisebb összecsapások ellenére alapvetően működik, mindkét oldal provokációval vádolja egymást, de a hideg a jelek szerint a komolyabb eseményeket is befagyasztotta. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag az ukrán kormányerők és a felkelők is a télre való felkészüléssel vannak elfoglalva. Erre utal az is, hogy tegnap újabb, immár a kilencedik segélykonvoj lépett be Oroszországból. A százharminc teherautó a belépés után két részre vált: ötven, rakterében négyszáz tonna humanitárius segéllyel, Luhanszk megyébe, nyolcvan jármű, nyolcszáz tonna áruval Donyeck megyébe tartott. A szállítmány főképpen élelmiszert, valamint szociális jellegű létesítmények működéséhez szükséges eszközöket, anyagokat tartalmazott – állítják Moszkvában, az ukrán hivatalos szervek azonban ismét fegyver- és lőszerszállítással vádolják az oroszokat. A felvetést persze némileg gyengíti, hogy a konvoj ellenőrzésénél az ukrán határőrök és vámosok is jelen voltak.
Az ukrán elnök közben Sydney-ben tárgyalt, Petro Porosenko a politikai segítség mellett elsősorban ausztrál szénre és uránra számít. Erre ígéretet is kapott tárgyalásain, azonban a tranzakcióhoz – az orosznál, illetve a kelet-ukrajnainál lényegesen drágább nyersanyagok beszerzéséhez – Brüsszel, valamint az IMF jóváhagyása is szükséges, hiszen a kijevi államkassza lényegében üres.
Időközben a magyar és az orosz főváros közötti együttműködési megállapodás előkészítéséről egyezett meg moszkvai látogatása második napján Tarlós István főpolgármester Szergej Szobjanyinnal, az orosz főváros vezetőjével. Tarlós biztosította orosz kollégáját arról, hogy – mint azt Budapest évekkel ezelőtt megígérte – ha nem is a régi helyén, de méltó környezetben helyet találnak a Moszkva tér elnevezésnek a magyar fővárosban. Tarlós nem tárgyalt Moszkvában a budapesti 3-as metró felújításáról, és háttérbeszélgetésen sem került szóba az ügy. Mivel nyílt pályázatot írtak ki a felújításra, az infrastruktúra felújításának a tervezése pedig megkezdődött, amíg a nyílt tender le nem zárul, a főpolgármester nem egyeztet senkivel.