Külföld

Orosz katonai járművek lépték át az ukrán határt

Brit lapok szerint 23 páncélozott jármű lépett az ország területére

Orosz páncélozott személyszállító és más katonai járművek lépték át csütörtök este az ukrán határt két brit lap, a The Guardian és a The Telegraph beszámolója szerint. A több mint 260 kamionból álló orosz segélyszállítmány eközben szemtanúk szerint a határ közvetlen közelében vesztegelt.

A két brit lap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a sötétség beálltával 23 páncélozott személyszállító katonai jármű, továbbá néhány üzemanyag-szállító és más teherautó lépte át az ukrán határt. Sok járművön az orosz hadsereg jelzése volt látható.
Oroszország kedden indította útnak segélykonvoját a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók két bástyájának számító Luhanszk és Donyeck lakosságának támogatására, annak ellenére, hogy a nyugati hatalmak és Kijev is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a segélymisszió egy orosz katonai intervenció ürügyéül szolgálhat. Az orosz hatóságokkal egyeztetést sürgetett a koordinálást vállaló Nemzetközi Vöröskereszt is, ez azonban a szervezet szerint egyelőre nem történt meg. 
Nem megerősített ukrán sajtóinformációk szerint a konvoj csütörtök este már a határ térségébe ért, és a Luhanszk megyei Krasznodontól nem messze, a szeparatisták által ellenőrzött területen készült átlépni a határt.
A történtekről beszámoló hírügynökségek az említett brit lapokra hivatkoztak, a hírt más források egyelőre nem erősítették meg. A The Telegraph szemtanúkra hivatkozva arról írt: egyelőre nem világos, vajon a katonai járművek a konvojhoz tartoznak-e vagy nem. 
Az orosz külügyminisztérium csütörtök este tűzszünet életbe léptetését sürgette a Kelet-Ukrajnában harcoló felektől, annak érdekében, hogy garantálni lehessen az úton lévő orosz segélykonvoj biztonságát.
"Erre azért van szükség, hogy garantálni lehessen a küszöbönálló humanitárius akciót", s hogy szét lehessen osztani "a humanitárius segélyt Délkelet-Ukrajna lakosságának" - hangoztatta késő este kiadott nyilatkozatában a tárca.

Forrás: MTI