Külföld
Orbán Viktor: Az európaiak támogatják az intézkedéseinket
A madridi EPP kongresszus egyik kiemelt témája a migrációs válság
"Schengen egy érték, amelyet védenünk kell" - hangsúlyozta a magyar kormányfő, és megerősítette, hogy nem várható a horvát zöldhatár megnyitása, mert a magyar kormány célja, hogy a migránsokat visszafordítsa, a jelenlegi migrációs hullám ugyanis megsemmisítheti Európát. A madridi EPP kongresszus egyik kiemelt témája az európai migrációs válság, amellyel kapcsolatban egy határozati javaslat vitáját és elfogadását is tervezik. A tanácskozásra 32 országból érkeztek résztvevők, köztük 14 állam- és kormányfő, 11 uniós biztos és 750 küldött. Daul: Európa példátlanul súlyos kihívásokkal néz szembe Az Európai Néppárt elnökségének javaslatai
"Egyrészről ami itt történik, az szétverheti Európát, és mi meg akarjuk védeni Európát. Másrészről vannak nemzetközi kötelezettségeink, aláírtunk nemzetközi szerződéseket, amelyek egyértelműek, és amelyeket be kell tartani. Európa a törvény uralmát jelenti, ha nem tartjuk be a szabályokat, az káoszhoz vezet. Be kell tartanunk a szabályokat, jelen esetben a schengeni szabályokat" - fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, hogy "miért akarják megvédeni Európát, amely láthatólag nem kér ebből?", a miniszterelnök hangsúlyozta: biztos benne, hogy az emberek többségének nem tetszik az, ami történik, és nem csak a magyaroknak, hanem az európaiaknak sem.
A horvát televízió kérdésére válaszolva a kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország tiszteli a horvát népet, tiszteli az ország megválasztott vezetőit, és továbbra is jó kapcsolatokat akar fenntartani Horvátországgal.
A francia politikus többek között a migránsválsággal, a terrorizmussal és a gazdasági kihívásokkal összefüggésben beszélt erről.
A legfontosabbnak a biztonságot, az európai értékek védelmét nevezte. "Európának példának kell maradnia" - fogalmazott.
Mint mondta, a első számú európai pártnak lenni nagy felelősséget jelent, amelytől az európaiak konkrét válaszokat várnak válaszokat a jövővel kapcsolatban.
Az EPP elnöke a migrációról szólva hangsúlyozta: morális érték, hogy segíteni kell a háború elől menekülőket, akik az életüket kockáztatják a nyílt tengeren, de "nem lehet mindenki előtt ajtót nyitni". "Felelősséggel tartozunk a saját állampolgárainknak" - fogalmazott, és hozzátette, hogy a külső határok ellenőrzése kulcsa Schengen védelmének.
Joseph Daul szerint az egyik legnagyobb kihívás Európa számára, hogy megmaradjon nyitott társadalomnak, úgy hogy közben nem veszíti el indentitását. A menekülteket integrálni kell, "megosztani velük értékeinket" - mondta, példaként említve ezek közül a férfiak és nők közötti egyenlőséget és a toleranciát.
"Csak így maradhatunk szabad és stabil társadalom a jövőben - jegyezte meg.
A politikus úgy látja, Oroszország bekapcsolódása a háborúba Szíriában csak fokozza az Európa felé irányuló menekültáradatot. Szíriával kapcsolatban az a tanulság, hogy a konfliktusok bármelyik pillanatban elérheti Európát - tette hozzá.
A pártelnök kitért az Európában növekvő populizmusra, amely jobb és baloldalról is egyaránt érzékelhető. Példaként említette Görögországot, ahol - mint mondta - Ciprasz "hazugságokkal" jutott hatalomra, de véleménye szerint a valóságot nem lehet túl sokáig eltitkolni. Spanyolországra utalva hozzátette, hogy reméli, ez példaként szolgál majd más országoknak, ahol hasonló törekvések zajlanak.
Az Európa előtt álló gazdasági kihívásokkal kapcsolatban azt mondta: a Juncker-terv az egyetlen, amely garantálja a növekedést és a prosperitást.
Joseph Daul egyetlen jelöltként indul a pártcsalád elnöki posztjáért, amelyről napközben folyamatosan szavaznak a küldöttek. Az eredmény késő este várható.
A vendéglátó Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) nevében María Dolores de Cospedal főtitkár köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, hogy Európa útkereszteződés előtt áll, ezért a pártcsalád tagjainak kötelessége most erősebbnek és egységesebbnek lennie mint eddig bármikor.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentkező problémák közösek, nem pedig lokálisak, ezért közösen kell azokkal szembe nézni. Kiemelte a politikai, gazdasági, társadalmi és intézményi reformok végrehajtásának szükségességét.
"Minden, amire Európának szüksége van, itt van ebben a teremben" - fogalmazott arra utalva a néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő.
A kongresszuson több határozati javaslatról is vitáznak és szavaznak, ezek közül hármat a spanyol PP terjesztett be. Az egyik a tagállamok területi integritásának és nemzeti egységének védelméről szól, tekintettel a katalán függetlenségi törekvésekre. A második a gazdasági reformok védelmét tartalmazza, figyelembe véve, hogy a spanyol tapasztalat megmutatta: ez a legjobb út a gazdaság helyreállítására és a munkahelyteremtésre. A harmadik javaslatában a PP kezdeményezi, hogy támogassák a politikai üldözöttek befogadását, megkülönböztetve őket a gazdasági okok miatt érkező illegális bevándorlóktól.
Közös európai választ sürget a menekültválságra, és az oltalomra szorulók megsegítése mellett az EU külső határainak a védelmére is felszólít az Európai Néppárt (EPP) elnöksége azokban a dokumentumokban, amelyeket a szerdán és csütörtökön Madridban tanácskozó EPP-kongresszus elé terjesztettek.
"Kötelességünk, hogy segítsük azokat, akik oltalomra szorulnak, azokat azonban, akik nem jogosultak nemzetközi védelemre, gyorsan vissza kell fordítanunk" - olvasható az elnökség kongresszusi határozattervezetében.
A tervezet szerint az Európai Néppárt szükségesnek tartja az idén májusban, illetve szeptemberben elfogadott migrációs intézkedéscsomag végrehajtását. Ezek értelmében az uniós országok enyhítik a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamok terheit, átvállalnak tőlük oda érkezett menekülteket. Emellett - áll a tervezetben - az Európai Bizottságnak, az uniós tagállamoknak, valamint az Európai Parlamentnek világos ütemterv szerint kell dolgoznia a rövid-, illetve a hosszú távú megoldásokon.
Mind vízen, mind szárazföldön erősíteni kell a határellenőrzést a Földközi-tenger déli térségében, az Égei-tengeren, valamint a balkáni útvonal mentén - hangoztatja az EPP elnöksége. A dokumentum azonnali intézkedések meghozatalára szólítja fel az EU külső határai mentén fekvő tagállamokat, és elvárja, hogy mindenkit megfelelően ellenőrizzenek, aki belép az EU-ba. Az EPP-elnökség szerint az uniónak pénzzel, valamint az érintett EU-intézmények számára biztosított személyzettel és felszereléssel kell segítenie a tagállamokat, az Európai Bizottságnak pedig következetesen le kell folytatnia a kötelezettségszegési eljárást azon tagországokkal szemben, amelyek nem teljesítik az előírtakat. A határozattervezet külön felszólítja Görögországot és Olaszországot határvédelmi kötelmeik teljesítésére.
Az európai néppárti elnökség szerint az uniós intézményeknek fokozniuk kell együttműködésüket Törökországgal, amelynek kulcsszerepe van az illegális migráció megfékezésében. Az Európai Bizottságnak javaslatot kell tennie a Frontex uniós határőrizeti támogató ügynökség eddigi mandátumának kiterjesztésére. A tagállamoknak bővíteniük kell a Frontex és más, bevándorlással, menekültüggyel foglalkozó uniós ügynökségek finanszírozását, valamint létre kell hozniuk az európai parti őrséget - javasolja az Európai Néppárt elnöksége.
A tervezet szerint a tagállamoknak maradéktalanul érvényesíteniük kell a menedékjoggal kapcsolatos uniós minimumkövetelményeket. Az Európai Bizottságnak ugyanakkor át kell tekintenie, hogy milyen hiányosságok mutatkoznak e követelmények tekintetében, és hosszú távon teljesen meg kell reformálni az európai menekültügyi rendszert.
Az Európai Bizottságnak - amely az unió intézményrendszerében egyfelől a központi javaslattevő, másfelől a legfőbb végrehajtó szerv, valamint egyben az uniós jog tiszteletben tartásának legfőbb őre is -, a néppárti elnökség szerint hosszú távú stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék a humanitárius jellegű vízumeljárásokat, úgynevezett hot spotokat - regisztrációs, adatszűrő és ügykezelő központokat - kell kialakítani a szomszédos országokban. Ennek eredményeként olyan helyzetet kell teremteni, hogy a menedékkérelmeket lehetőség szerint az EU külső határainál bírálják el. Információs és fogadó-ellátó központokat kell létrehozni afrikai és közel-keleti országokban is, valamint segíteni kell a nyugat-balkáni országokat is a migránsok ügyének kezelésében. A cél - olvasható a néppárti elnökségi határozattervezetben - az, hogy a regisztráció a schengeni övezetbe való belépés előtt történjék meg.
Az EPP-tervezet leszögezi: egyértelműen meg kell egymástól különböztetni a jogszerű menedékkérőket és az - uniós szóhasználat szerint - "irreguláris" migránsokat. A tagországoktól meg kell követelni az újonnan érkezettek ujjlenyomatának a rögzítését, a menekültügyi eljárás lefolytatását jelentősen le kell rövidíteni.
Az Európai Néppárt elnöksége azt is indítványozza, hogy az unión belül hozzanak létre a válsághelyzetek kezelése érdekében kötelező érvényű áttelepítési mechanizmust.
A tervezet szól arról, hogy össze kell állítani a biztonságos eredet- és tranzitországok listáját. E biztonságos országok az elképzelések szerint tehermentesítik az EU menekültügyi rendszerét, és elősegítik a menekültstátusra nem jogosultak hatékony visszajuttatását. Az EU tagállamait és a tagjelölt országokat automatikusan biztonságos országnak kell tekinteni - szögezi le a dokumentum.
Az EPP elnöksége külön állásfoglalás-tervezetet terjesztett elő az EU közös menedék- és migrációs politikájáról. E politikának - áll a tervezetben - szolidaritást kell tanúsítania azok iránt, akik nemzetközi védelemre szorulnak, ugyanakkor szolidaritást kell mutatnia azon EU-országok iránt is, amelyek a legnagyobb migrációs nyomásnak vannak kitéve. E politikának - folytatódik a szöveg - azon országokkal való együttműködésben kell megvalósulnia, amelyek konfliktusövezetek mentén találhatók, és amelyek menekültek millióit fogadják be.
Orbán Viktor: Az európaiak támogatják az intézkedéseinketA kormányfő megérkezett az Európai Néppárt kongresszusára -...
Szerző: Magyar Hírlap, 2015. október 21.