Külföld
Öngyilkos merénylet történt Kabulban
Az afgán kormány egy politikusának házánál robbantottak, legkevesebb 24 ember meghalt - A tálibok vállalták a támadás elkövetését
A merényletet egy szemtanú szerint kora reggel hajtották végre, feltehetően egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsival, és a támadás célpontja Mohammad Mohakiknak, Abdulla Abdulla kormányfő helyettesének a háza volt.
A helyszínre sietett több mentőautó és civil gépkocsi is, hogy az áldozatokat a közeli kórházakba szállítsák - jelentette előzőleg a Hszinhua kínai hírügynökség. Mohammad Mohakik szóvivője a BBC brit közszolgálati média tudósítójának elmondta, hogy a politikus nem sebesült meg.
A merénylet elkövetését a kormány ellen fegyveres harcot folytató, szélsőséges muzulmán tálibok vállalták magukra. A szervezet Twitter-üzenetében azt állította, hogy az afgán titkosszolgálatok tagjait szállító buszt támadták meg, akik közül 37-en meghaltak.
Korábban már előfordult, hogy a felkelő csoportok, a tálibok, illetve az Iszlám dzsihadista szervezet minden alap nélkül magára vállalta terrorcselekmények elkövetését, de az is megtörtént, hogy elhatárolódtak egy sok halálos áldozattal járó támadástól.
Az AP amerikai hírügynökség szerint Mohakik mellett még számos, a hazara etnikumhoz tartozó ismert politikus lakik Kabul nyugati részében. A városrészt a közelmúltban jó néhány támadás érte, köztük az az öngyilkos merénylet, amelyben Ramazan Huszainzada síita muszlim hitszónokkal végeztek. Huszainzada szintén a hazara közösség egyik vezető politikusa volt.