Külföld
Öngyilkos merénylet Oroszországban
A támadókon kívül más nem sérült meg +VIDEÓ
A Nyomozó Bizottság arról adott ki tájékoztatást, hogy a támadók, a környékbeli Kitajevszkoje településről való harminchárom éves Zaur Akajev, a huszonöt éves Ramazan Hajbulajev, és a húsz éves Isaj Abdulatipov büntetett előéletűek voltak. Volt, akit emberölés miatt ítéltek el közülük. A szűkszavú közlemény a támadás indokaira nem tért ki.
Az Interfax úgy tudja, hogy a robbantás előtt a merénylők megpróbáltak behatolni a rendőrségi épületbe, ám ez nem sikerült, így az épület előtt történt a robbanás.
A detonációban a támadók meghaltak, de senki másnak nem esett baja - jelentették orosz hírügynökségek. Az orosz Belügyminisztériumi jelentés megerősítette, hogy nincsnek sem civil, sem rendőrségi áldozatai a robbantásnak - írj a Russia Today.
Szintén a Russia Today információi szerint a rendőrség már készültségben volt egy esetleges támadás miatt.
A Ria Novosztyi úgy tudja, hogy összesen öt robbanás történt, és volt egy negyedik támadó is, akit megöltek. A Daily Star ugyanakkor katonai forrásokra hivatkozva két támadó megöléséről írt.
A térségben terorristaelhárító akciót hajtottak végre, az óvodák, iskolák, kórházak védelmét pedig megerősítették.
A sztavropoli régió közel esik a Dél-Oroszországban jelenleg is konfliktuszónának számító észak-kaukázusi területhez.