Külföld
Októberben a romániai jogállamiság helyzetéről fogadhat el határozatot az EP
Az értesülést Siegfried Muresan román néppárti EP-képviselő is megerősítette
A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: a EP frakcióvezetőinek csütörtöki ülésén eldőlt, hogy az állampolgári jogi bel- és igazságügyi (LIBE) bizottság által kidolgozandó, Romániáról szóló határozattervezetről október végén rendeznek szavazást az EP-ben, azon az ülésszakon, amelyen egyébként - a korábbi tervek szerint - Klaus Iohannis román államfő is beszédet mond az unió állapotáról.
Az értesülést Siegfried Muresan román néppárti EP-képviselő is megerősítette egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben, hozzátéve, hogy a romániai jogállamiságról szóló vitát az EP október elején esedékes ülésén tartják, és erre külön meghívót küldenek Viorica Dancila román miniszterelnöknek. A Romániáról szóló határozattervezetről pedig az október 22. és 25. közötti ülésen szavaznak - írta az EP-képviselő.
A Mediafax hírügynökség felidézte, hogy Romániáról a zöldek csoportja kezdeményezett vitát az EP-ben a román diaszpóra augusztus 10-i kormányellenes tüntetésén történt erőszakos cselekmények és tömegoszlatás nyomán. A zöldek csoportja augusztus 17-én azt kérte, hogy az Európai Bizottság Románia esetében is aktiválja a jogállamisági mechanizmust.